Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

század első újságjának neveztek — vezércikkében a magzatelhajtás bűnével foglalkozott. A képviselő-testületi üléseken egyébként nagyon gyakori téma volt „a törvénytelen ágyból származott gyermekek" illetőségének a megállapítása. A Munkás Betegsegélyező pénztárnak 1897 óta működött Szentendrén a mostani régi művésztelep helyén egy üdülőmenháza, amely azonban inkább szociális, mint egészségügyi létesítmény volt. Dr. Péchy Henrik 1909. május 4-én terjesztett be javaslatot a képviselő-testület elé egy járványkórház létesítéséről. Ezt a javaslatot azonban csak elvben fogadta el a közgyűlés. Amikor a budapesti kerületi munkásbizottsági pénztár a tüdőbetegek részére Szentendre határában szanatóriumot akart létesíteni, dr. Péchy tiltakozott ellene legjobban a fertőzés veszélyére hivatkozva. A Szentendre és Vidéke 1912. március 3-i száma élesen bírálja dr. Péchy eljárását: „Szentendrén igen sok tüdőbeteg jár-kel a közönség közt; megfordulnak minden nyilvános helyiségben és magánkörben; terjesztik minden ellenőrzés nélkül a betegség csíráit és mégsem félünk tőlük. Mi okunk van azoktól a betegektől félnünk, akik a város közönségétől az óriási távolság (4—5 kilométer) révén és egyébként is szigorúan el lesznek zárva." A tüdőbajon kívül számos más fertőző betegség is gyakori volt Szentendrén. Ezek egy részét az okozta, hogy kevés volt a városban az egészségügyi követelményeknek megfelelő közkút. Amikor az 1907. október 7-i képviselő-testületi közgyűlésen például előterjesztették az izbégi lakosság kérelmét egy új közkút felállításáról, ezen kérdéshez a polgármester azon felvilágosítást adta elő, hogy Izbégen kb. 180 ház van, és összesen 600 lakosságához arányítva a községben lévő 8 közkút és a közepén végigfolyó állandó vízzel bíró patak a vízszükséglet kielégítésére teljesen elegendő". Alig több mint egy év múlva a tények rácáfoltak a polgármester szavaira: „ ... múlt év decemberében Izbégen több hasi hagymáz eset fordult elő, minek következtében a tiszti főorvos jó ivóvizet szolgáltató közkutak számának szaporítását javasolta".

80 Egészségügyi szempontból is fontos volt a fürdési, úszási lehetőség biztosítása. Az 1889. június 19-i szabályrendelet kimondta, hogy a Dunában csak a kijelölt helyen szabad reggel 5 és 8 óra, valamint délután 5 és 8 óra közt fürdeni, kizárólag úszni tudóknak. Az 1890-es években egy magánvállalkozó uszodát alapított Szentendrén. A lakosság azonban a különböző fizetési kedvezmények ellenére is csak kis számban látogatta az új létesítményt. ,,A városi képviselőtestülete sajnálattal veszi tudomásul azt, miszerint a város közönsége ezen közegészségügyi szempontból máris magas segéllyel támogatott intézményt gyengén látogatja, s emiatt ennek Szent-Endrén való fenntarthatása vált kérdéssé" — olvashatjuk a képviselő-testület 1897. október 30-i ülésének jegyzőkönyvében. A város a továbbiakban is szinte minden évben adott támogatást, mert „egészségügyi szempontból az uszoda fenntartása felette kívánatos".

81 A képviselő-testület azzal a feltétellel utalta át a 300 korona segélyt a tulajdonosnak például 1900 novemberében, ha a város iskolás gyermekei a továbbiakban is hetenként egyszer ingyen fürödhetnek az uszodában. A Szent-Endre és Környéke 1903. június 3-i száma közli az uszoda előfizetési díját. Eszerint egy személynek egy szezonra 10 koronát, 1 hónapra 6 koronát kell fizetnie. A fürdési rend a következő volt: délelőtt 6—8, V2 12—2 és 4—9 óra közt a férfiak, délelőtt 8—11 és délután 2—4 óra közt a nők fürödhettek. Az 1909. május 4-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve részletesen rög46