Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

kezdeni. Erre pedig legalkalmasabbnak látszik a villám-világítás bevezetése, mert ez a legkönnyebben megoldható, legjobban előkészített kérdés és mert a közönség is leginkább ezt kívánja. De a közönség kívánsága ne csak a hatóságokat serkentse, hanem a képviselőtestületi tagokat is kötelességeik pontosabb teljesítésére buzdítsa." A képviselő-testület 1912. február 4-i ülésén Ábrányi Emil, az országos megbecsülésnek örvendő szentendrei költő tüzes hangú szónoklatában szállt síkra a villanyvilágítás mellett, azonban nem sikerült a városatyákat kellően tűzbe hoznia: ,,A villanyvilágítás kérdése Szentendrén holtpontra jutott. Három napon át tárgyaltak, s a negyediken, amikor szavazni kellett volna, nem volt határozatképes ' a képviselőtestület" — olvashatjuk a Szentendre 1912. március 3-i számában. Végül is csak a Horthy-korszakban kapott villanyt Szentendre. Hasonlóan hosszú huzavona előzte meg a legfontosabb középületek építését, renoválását is. Az 1890. augusztus 19-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve hírt adott a járásbíróság tervezett építéséről. 1902. január 30-án még mindig arról vitázott a képviselő-testület, hogy a 30 év óta használt járásbírósági épület életveszélyes, használhatatlan. Mégsem kezdték meg az új épület építését, sőt a régit sem renoválták. Ezért 1909-ben azzal fenyegetőztek a járásbíróság alkalmazottai, hogy az egész hivatalt áttelepítik Pomázra, ha nem javítják meg az épületet. 1902-ben elkészültek az új városháza felépítésének a tervei is. A kivitelezési munkákat azonban nem kezdték meg. 1905-ben még a városi tenyészbikát is a városháza udvarán levő istállóban helyezték el, innen hajtották naponta legeltetni az iskolába igyekvő gyermekek épségét veszélyeztetve. Az 1907. július 31-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvében ezt olvashatjuk : „ ... elodázhatatlan már és a viszonyok által parancsolt szükség az, hogy közművek és középületek létesítése által a város... a gyorsabb fejlődés és haladás útjára lépjen". 1908-ban már olyan szűknek bizonyult a régi városháza épülete, hogy ki kellett belőle költöztetni a rendőrkapitányi hivatalt egy főtéri ház négy helyiségébe albérletbe. Az új városháza felépítésének elkezdése azonban évről évre húzódott — végül csak a Horthy-korszakban valósult meg. A századforduló korának hagyományos szentendrei közlekedési és szállítási eszköze a hajó volt. 1889. február 28-án lépett érvénybe a szabályrendelet a „Szent-Endre város határában kijelölt szabadkikötő és az annak mentén megjelölt rakhely használatáért fizetendő díjakról". A város tulajdonához tartozó Duna-partnak 400 méteres szakaszát jelölték ki rakodóhelyül. A főváros és a Szentendre közti közlekedés nagy részét rendszeres gőzhajójárattal bonyolították le a századforduló korában, bár a dunai gőzhajótársaság 1889-ben naponként csak egy, 1900-ban is még csak három járatot indított Szentendrére.

76 A város belső — és a szomszédos falvak felé irányuló forgalmát lovas kocsikkal biztosították. 1903 szeptemberében lépett érvénybe egy szabályrendelet a bérkocsiipar gyakorlásáról, amely a következőképpen állapította meg a díjazást: a HÉV- és hajóállomástól a belterületre egy fuvar díja 1 korona, külterületre, Izbégre 2 korona, Szigetmonostorra, Kalászra, Pomázra 3 korona, Tahiba, Bogdányba 5 korona, Kisorosziba, Visegrádra 7 korona. Az 1900-as évek elején kezdtek tért hódítani országszerte a motoros járművek. A régi és az új közlekedési eszközök egymás mellett éléséről olvashatunk a képviselő-testület 1906. november 6-i ülésének jegyzőkönyvében: „A mo43