Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

A magisztrátusnak a korábbinál nagyobb gondot kellett fordítania a városfejlesztésre ahhoz, hogy Szentendre a XX. század kezdetén lépést tarthasson a modern kor követelményeivel. 1905-ben megalakult a „városfejlesztő bizottság", 1909-ben már egységes távlati városrendezési terv kidolgozásának szükségességéről tárgyalt több ízben a képviselő-testület. A tervezés költségeire és a fontosabb munkálatok megkezdésére 100 000 koronás hosszú lejáratú hitel felvételéről hoztak határozatot a képviselő-testület 1909. július 6-i ülésén. Az 1900-as népszámlálás idejére újraszámozták a házakat, meggyorsították a járdaépítés ütemét. 1897-ig a járdalerakás költségeinek felét a város, felét a háztulajdonos fizette. 1897 után Dumtsa Jenő javaslatára a teljes költséget a háztulajdonosnak kellett pótadó formájában viselnie.

70 Arra is kötelezték a lakókat, -hogy rendszeresen söpörjék, nyáron hetenként egyszer locsolják, télen a jég miatt homokkal, hamuval szórják le a járdákat. A háztulajdonosoknak megtiltották, hogy moslékot, trágyát, piszkos vizet öntsenek az utcára, kötelezővé tették, hogy minden portán legyen szemétdomb és emésztőgödör.

71 A kocsiutak rendben tartása, tervszerű, fokozatos kikövezése továbbra is a városi költségvetés terhére történt, mivel az elszegényedett, különféle adókkal túlterhelt lakosságot az alispán utasítása ellenére sem merte közmunkákra kötelezni a helyi elöljáróság.

72 Ugyancsak a városi költségvetés terhére történt a patakhidak javítása. A már életveszélyessé vált híd teljes kicseréléséhez a megyei útalapból próbálták a szükséges összeget kicsikarni a képviselő-testület tagjai. Az 1900-as évek legelején felmerült Szentendrén a vízvezeték és csatornázás gondolata. 1912-Jben újra visszatértek ezekre a századforduló korának gazdasági viszonyai közepette irreális gondolatokra. (A vízvezetéket csak 1949-ben, a csatornahálózatot 1965-ben kezdték el építeni Szentendrén.) Telefon-összeköttetés már az 1800-as évek végén volt a városban. A századforduló korában reálisnak látszott a korszerű világítás bevezetése, bármennyire hozzátartozott még a város képéhez a lámpagyújtogató bácsi, aki esténként létrával járta a várost és a különböző helyeken felállított körülbelül 80 utcai petróleumlámpát meggyújtotta, majd hajnalban sorra eloltotta. Amikor telihold volt, a városi szabályrendelet értelmében nem volt szabad éjjel világítani.

73 1899-ben kezdett el foglalkozni a képviselő-testület a gázvilágítás gondolatával. Pályázatot hirdettek, melyre sorra érkeztek az ország különböző részéről a részvénytársaságok és magánvállalkozók ajánlatai, részletes költségvetései, tervrajzai.

74 A gázvilágítás híveivel szemben néhány év múlva felülkerekedtek a villanyvilágítás hívei. Az 1910. március 2-i képviselő-testületi közgyűlés „ ... 25 szavazattal kilenccel szemben kimondja a villamosvilágítási rendszer bevezetését". A korabeli anekdoták szerint a képviselő-testület tagjainak egy része azonban mindenféle modern világítási módot ellenzett: ,,. .. nálunk minden tisztességes polgár este kilenckor már otthon van. Addig jó a kézilámpa is. Kilenc után már csak a lumpok tekeregnek házon kívül. Olyanoknak meg nem világítunk!"

75 Az idézett anekdota realitását igazolja a Szentendre című lap 1912. január 21-i száma: „A villám-világítási bizottság elnöke egybehívta a képviselőtestület tagjait, de az értekezleten senki sem jelent meg. Holott a villám-világítás kérdésének megoldása sürgős érdeke a városnak. Nem azért, mintha a villámvilágításnál fényárban fognának úszni a mostani sötét utcák — talán jobb is, ha sötétségben maradnak — de mert a város fejlesztését valahol csak meg kell 42