Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

hogy nem engedélyezi a gyűlés megtartását. Miután Jurisits felmutatta az írásbeli engedélyt, Maximovits cselhez folyamodott : „»Nem ide adtam engedélyt, hanem a Rózsakert helyiségébe, ez pedig a Jagosits-féle vendéglő, itt nem szabad megtartani a népgyűlést«... Jurisits és társa kérte az iparengedélyt a vendéglőstől. Végre előhoztak két elsárgult papírt, ahol konstatálták, hogy Jagosits József vendéglősnek a Rózsakert helyiségben a jog megadatik vendéglőt nyitni. Jurisitsék bebizonyították, hogy igenis ez a Rózsakert helyiség. Erre lelkes éljenzés tört ki az összegyűlt közönség ajkáról, amely ekkorra már 50-re szaporodott. A szentendrei rendőrkapitány látván, hogy cselfogása kudarcot vall, kijelentette, hogy ő nem vesz hivatalosan részt a népgyűlésen, de végig fogja hallgatni. Látván a szoczialisták, hogy a rendőrkapitány felsült, annál tüzetesebben támadták a rendőrséget... Ennek utána Oswald iparos elvtárs beszédet intézett a néphez."

64 A munkás-összejövetelek nagy részét Szentendrén is, mint még sok helyen az országban, kocsmákban tartották. A Knipayer-féle vendéglőben rendezte meg például az Általános Munkásképző Egyesület 1903. szeptember 27-én a szüreti bált, amely előtt eljátszották a Munka diadala című színművet, ünnepi beszédet tartottak, szavaltak. Ugyanezen a napon jelent meg egy cikk Knipayerről a Szentendre és Vidéke Hírlapjában. Eszerint a kocsmai engedély megvonásával fenyegette Knipayert az elöljáróság, mivel a munkásvendégek kedvéért előfizetője volt a Népszavának. A munkásmozgalom megyeszerte erősödött. Ezt igazolja az is, hogy 1904 és 1906 közt egyre több alispáni bizalmas irat érkezett a városvezetéshez, amelyben adatokat kértek a szocialista szervezkedésről, a mezőgazdasági munkások sztrájkmozgalmairól, a karhatalom igénybevételéről, sztrájktörők toborzásáról.

65 Ezekre a leiratokra a rendelkezésünkre álló iratok szerint Szentendréről nem érkezett válasz. Ebből arra következtethetünk, hogy az itteni munkásmozgalom jelentősége a már említett események ellenére is alatta maradt a megyei és a fővárosi mozgaloménak. Ezt igazolja a Szent-Endre és Vidéke Hírlapja 1906. január 1-i száma is: „...különösen a fővárosban már-már ott tartunk, hogy egy szociális forradalom rémei fenyegettek" — helyi veszélyekről azonban nem tesz említést a cikk. A lap január 7-i száma az urak, a „kabátosok" szemszögéből megoldást keres a veszély elhárítására: „Öleljük szívünkhöz a munkásnépet, mely velünk együtt, de sokkal sanyarúbb életkörülmények között dolgozik a hazáért. Adjuk meg neki a jogot minél hamarabb, mert nem tudhatni, hogy néhány hónap múlva már nem csikarja-e ki erőszakkal azt, amihez békésen nem jutott." 1906. július 8-án a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége megszervezte a szentendrei helyi csoportot. Az alakuló ülésen a jelenlevő 25 szentendrei építőmunkás közül 20-an alá is írták a belépési nyilatkozatot. Fél év múlva, 1907. január 3-án megérkezett az alispáni hivatalos válasz: különböző jelentéktelen formai kifogásokra hivatkozva nem vették tudomásul az építőmunkások helyi szervezetének a megalakulását.

66 Hat év múlva, 1912-ben alakult meg a Vas- és Fémmunkás Szövetség helyi csoportja, melyről már az alispán is kénytelen volt tudomást venni. ,,A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége szentendrei helyi csoportjának Szentendrén, 1912. évi november hó 3-án történt megalakulását az 1906. évi 122 000 sz. BM. rendelet 4. pontjában foglaltak alapján tudomásul vettem. 1913. május 6."

67 39