Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)
G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján
Az ünnepségeken kívül egyéb külsőségeknek is jelentőséget tulajdonított a századforduló korabeli városvezetőség. A képviselő-testület 1900. június 8-i ülésén döntöttek a város nevének addig kissé bizonytalan írásmódjáról: a ,,.... hagyományos írásmód Szent-Endre alakjában meghagyassék". 2 ' 1 (Egyébként a határozat meghozatala ellenére egyre gyakoribbá kezdett válni a mai „Szentendre" alak.) 1902-ben megtervezték, 1904. február 23-án pedig belügyminiszteri végzéssel jóváhagyták a város címerét, amely húsvéti bárányt ábrázol templomi zászlóval.5 A nyilvános ünnepélyek, az egész város színe előtt lezajlott események alkalmával egységesnek, megbonthatatlannak tűnt a városatyák testülete. Valójában azonban a szentendrei városvezetőség belső egységét is megbontotta az egész országot foglalkoztató közjogi vita, a dualizmus rendszerének számos társadalmi és gazdasági ellentmondása, az 1905-ös kormányválság. 1901-ben a Polgári Kör választmánya például egyenesen a miniszterhez fordult beadvánnyal, melyben a városvezetőség gazdálkodását bírálta. A képviselő-testület revansként jegyzőkönyvben megörökítve bizalmat szavazott Dumtsának. 1903-ban a Szent-Endre és Környéke szerkesztősége támadást indított a városvezetőség és Dumtsa Jenő személye ellen. A lap május 16-i számában Parlaghy Aladár főszerkesztő elismeréssel szólt a polgármester emberi értékeiről, jótékonysági akcióiról, városfejlesztési törekvéseiről, majd kíméletlen nyíltsággal feltárta a még megoldatlan városfejlesztési problémákat. Türelmetlenül sürgette Szentendre kapitalista irányban történő átalakulását. „ ... a polgárságot adóképessé kell tennünk, illetőleg neki keresetforrást nyújtanunk .. . Városunk nem gyarapodhatik, mert nincsen semmiféle olyan intézményünk, iparunk, kereskedelmünk, mellyel az idegeneket a letelepülésre rábírhatjuk. . . Igenis polgármester uram, most már valódi alkotásokkal kell fellépnie, mert az utóbbi évtizedben városunkban semmiféle fejlődési procedúra nem történt." A május 23-i, 29-i és 31-i számban Dumtsa türelemre, megfontolásra intette Parlaghyt. A polgármester szerint katasztrófát jelentene a lakosság számára a gazdasági lehetőségeket figyelmen kívül hagyó, meggondolatlan városfejlesztés. „Nem lehet oly rohamosan mindent kivinni, ahhoz idő kell" — mondta Dumtsa. Őszinte aggodalommal szólt arról, hogyha Parlaghy ülne a polgármesteri székben, elherdálná a város minden vagyonát. Parlaghy így válaszolt: „Ha talán én állnék a polgármester úr helyén, és a városnak nem volna vagyona, reformokat hoznék be és azon volnék, hogy a város fejlődjön, nem állnék útjába a haladásnak." A polgármester és a szerkesztő vitája később még durvább személyeskedésbe torkollt. Parlaghy pénzügyi visszaéléssel is vádolta a városvezetőséget. A június 11-i számban pedig már egyenesen arról ír, hogy Dumtsa, „városunk hatalmas kényura" semmit nem hajlandó tenni „ázsiai állapotban tespedő szegény városunk"-ért. Ez a nyilvános vita szemléletesen igazolja a századforduló korabeli jó szándékú, feudális-patriarkális, óvatos városvezetési szemlélet válságát. A városvezetőség Dumtsa lemondása után még kevésbé tudott az egész lakosság érdekeiért fellépni. Az 1904. szeptember 29-i képviselő-testületi ülésről például így írt a korabeli sajtó: „A közgyűlés lefolyását figyelemmel kísérő hallgatóság, akik között nagyobb részt a szegény osztály volt képviselve, csaló27
