Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Életmódvizsgálat egy budakalászi cukrászműhely működésének elemzése kapcsán (1919–1950)

Berta Mihály 1917. július 10-én kezdte meg az inaséletet Surányi Károly újpesti cukrászmester műhelyében. „Segéd nélkül dolgoztunk. Nem volt, aki tanítson minket, saját magunkra voltunk utalva. A főnök csak néha-néha magyarázott. Saját magunknak kellett megtanulnunk dolgozni, takarékosan termelni. A mesterünkkel nem volt semmi bajunk, mert sokszor egész héten nem is láttuk... Sötétben kezdtünk, sötétben végeztünk. Háborús világ volt, kenyér nemigen volt abban az időben, a lakosság gyakran csak cukrászdában tudott élelmiszert beszerezni magának."

2 A nyersanyaghiány miatt válságba jutott a cukrászipar is. „Egy ideig kaptunk egy kis krumplilisztet. A parasztok mindent eldugtak, semmit sem akartak adni a városiaknak. Kétszersültet csináltunk, majd az is megszűnt."

3 Mikor a Tanácsköztársaságot kikiáltották, Surányi Károly részben az ellátási nehézségek miatt, részben kispolgári óvatosságból bezárta üzletét, nem foglalkoztatta tovább tanoncait. Berta Mihály májusban beállt vöröskatonának. Szobra vitték, de mire egységüknél harcra került volna sor, leverték a Tanácsköztársaságot. Ismét visszakerült a mesteréhez. 1919. október 9-én felszabadult. Bizonyítványa szerint „ ... a cukrászmesterséget megtanulta ... előrehaladása jó".

4 „Ez már kényszerszabadulás volt, mert nem volt munka. Később, 1920-ban visszahívott a mesterem, mert ismét megnyitotta az üzletet hét tanulóval, öt kiszolgálóval, egy kézilánnyal és egy szakácsnővel. Aztán megint csak romlott a helyzet, megint csak bezártunk."

5 Surányi Károly és Berta Mihály sorsa nem volt egyedülálló a szakmában. A Cukrászmunkás című szakszervezeti közlöny 1919. december 25-i száma így ír: „ ... az áldatlan gazdasági viszonyok miatt a szakmunkások nem nyerhetnek foglalkozást a szakmájukban, s kénytelenek ideiglenesen más munkához nyúlni, hogy eltengődjenek. így van ez a cukrász szakmában is. Sok a munkanélküli — élni meg muszáj. így történik azután, hogy sok kitűnő szakmunkás kikerült az utcára és azzal foglalkozik, hogy fát vág, szakmán kívül munkát végez, vagy árusít ezt vagy azt."

6 A szakmában dolgozó cukrászsegédek helyzete sem sokkal jobb: a műhelytulajdonosok „A túlórák... megfizetéséről tudni sem akarnak, a szabadnapot megtagadják s kezdik a régi embertelen modort alkalmazni. Vannak műhelyek, ahol szombat reggel 8-tól vasárnap reggel 8-ig dolgoztatják az áldozatot anélkül, hogy egyetlen túlóradíjat is fizetnének."

7 „... az általános munkahiány bennünket is sújt... Gyűjtés indult meg a munkanélküli szaktársak érdekében ... nem alamizsnát adtunk, hanem adtunk azzal a tudattal, hogy ma neked, holnap nekem .. ."

8 Az 1919 végi országos helyzet vigasztalan képe: „Annak ellenére, hogy az országban hatalmas méretű — mintegy 150 ezres — munkanélküliség volt, a munkanélküli segélyek folyósítását megszüntették."

9 1920-ban tovább romlott a helyzet. A lisztfejadag felére, havi 3,6 kg-ra csökkent. 1922-ben a munkásoknak kb. egyharmada munka nélkül maradt. „A lakosság éhezett."

10 Az 1920-as népszámlálási adatok szerint Magyarország lakosságának 55,8%-a mezőgazdaságból élt, és csak 30,1%-a élt az iparból. A cukrásziparban dolgozók és eltartottak száma összesen 4730 fő volt. (Alig tették ki az ország összlakosságának 0,6 ezrelékét.) Közülük mindössze 589 férfi és 73 nő volt önálló.) Összehasonlításképpen: a cukorgyártásban több mint nyolcezren, a malomiparban csaknem ötvenötezren, a sütőiparban majdnem húszezren, a hentesipar212