Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Életmódvizsgálat egy budakalászi cukrászműhely működésének elemzése kapcsán (1919–1950)

ban majdnem huszonkétezren voltak a foglalkoztatottak és eltartottak. Hozzájuk viszonyítva egészen kicsi a cukrásziparból élők száma.)

11 Az önálló cukrászmesterek helyzete évről évre romlott. Még egy jobboldali beállítottságú kiadvány, Zsemley Oszkár 1940-ben kiadott cukrásztörténeti könyve is kénytelen helyt adni egy 1921-es állapotokkal foglalkozó írásnak, Spelter Henriknek a fővárosi cukrászok és mézeskalácsosok nevében írt beBerta Mihály a Duna-parti elárusítóhelyen 1935-ben adványának : „Tény az, hogy készítményeink árának kényszerű magassága miatt a hivatalnok osztály, mely valaha főkonzumensünk volt, kénytelen elkerülni bennünket. És még szomorúbb tény az, hogy a jólszituált társadalmi osztály saját maga készíti el azt, amivel a mi ipari képzettségünknek kellene ellátni. .. 25—30%-a a kiscukrászoknak már beszüntette üzemét, ez vár mindannyiunkra."

12 Ezekben az években Berta Mihály szüleivel együtt élt, ekkor költöztek ki Budakalászra. Édesapja földbérletet vállalt a Lupa-szigeten. A bérelt földön lekaszált szénát pesti konflistulajdonosok vették meg tőlük. Emellett még állattartással is foglalkoztak. Hamarosan katonának vitték Berta Mihályt. A hadseregben szakácsként dolgozott. 1925-ben leszerelt és megkezdte álláskereső kálváriáját. Először az Üllői úti Rorariusz-féle cukrászműhelybe jelentkezett gyakornoknak munkaközvetítő útján. A mester azonban elutasította azzal az indoklással, hogy aki öt évig nem dolgozott a szakmájában, mindent elfelejtett. Mikor Berta Mihály rájött, hogy a cukrásziparban nem tud elhelyezkedni, a budakalászi Klinger Heinrich-féle lenszövőgyárba ment dolgozni. Néhány év múlva azonban ismét megpróbált választott szakmájában, az édesiparban elhelyez213