Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján

valami olyasminek a szele csapja meg: tulajdonképpen nincs itt semmi ördöngösség ... a hétköznapokból, a polgári létből jön és oda is tér vissza."

3 Stéger Ferenc számára azt jelentette Szentendre, amit a tamburás öregúr számára a Margitsziget. A világ zajától elvonultan, hétköznapi kedvtelésének, díszes papírdobozok készítésének, rafia kosárkák fonásának szentelte idejét.

4 Stéger Ferencen kívül egy másik nagy énekművésznek is nyugalmas otthont adott Szentendre. Itt élt „ ... Wein Margit, Ábrányi Emil felesége, a századforduló híres és népszerű operaénekesnője. Házatája az egykorú újságkrónikás szerint »tündérkert« volt, ha pedig csöndes nyári estéken nyitott ablaknál énekelt, elcsöndesült a környék, s áradó szopránját áhítattal hallgatták."

5 Ennek a jórészt élőszóban elhangzott visszaemlékezésekből, hangulati elemekből, jelentéktelennek tűnő mozzanatokból összeállított képnek az ad történelmi hitelességet, hogy a korszak teljességre, pontosságra törő tudományos igényű monográfiájában nagyjából hasonló hangulatot árasztó összkép bontakozik ki az akkori Szentendréről: „A korzó szerepét játszó Duna-part, melynek alsó részét Erzsébet-partnak, felső részét Ferenc József-partnak nevezik, a város legélénkebb része. Vasár- és ünnepnapokon élénk nyüzsgés-mozgás gyönyörködteti a szemlélőt; magyar, szerb, német, tót szó egyaránt hallható a hajóállomás körül hullámzó néptömeg között... A tarka népvegyülék, megszaporodva ilyenkor a hajót váró fővárosi kirándulók százaival, a Dunán uralkodó élénkség s maga a kies hegység alatt fekvő érdekes város, a hegyoldalra festői rendetlenségben és sűrű sorokban épített házaival, meredek sikátoraival érdekes képpé egyesül."

6 Ez az „érdekes" összkép az országos átlagtól eltérő, „érdekes" részegységekből állt össze. E részegységeket az 1900-as népszámlálási statisztikák alapján tekinthetjük át legszemléletesebben. Eszerint 4822 lakosa volt Szentendrének. 7241 katasztrális hold földterület tartozott a városhoz. (A korábbi adatok szerint 1869-től 1880-ig 4683-ról 4229-re csökkent a város lakosainak száma — miközben a népesség országos viszonylatban nőtt. Ezután lassú növekedés következett: 1880 és 1890 közt 4260-ra nőtt a szentendrei lakosok száma, majd 1900-ig jelentősebb emelkedés következett: 560 fővel gyarapodott a szentendrei népesség.) A város országos átlagtól eltérő, sajátos helyzetéről a foglalkozási adatokból nyerhetünk képet. (Első ábra.) Az ábra alapján látható, hogy Szentendre városában a lakosság kis létszáma ellenére is nagyobb szerepet játszik az ipar és kereskedelem az átlagos országos képnél. A századforduló Szentendréje eszerint is a viszonylag városias települések közé tartozik — bár a mezőgazdaságból élők 43,6 százalékos aránya az iparból, kereskedelemből élők 32,1 százalékos arányához viszonyítva sokkal magasabb annál, semhogy Szentendre közel álljon az Ady Endre által éppen ezekben az években megálmodott „városos Magyarországához. 2103 fő élt Szentendrén mezőgazdaságból 1900-ban, közülük 1143 volt a kereső, a többit eltartottként tartja nyilván a statisztika. A keresők közül csupán egy fő rendelkezett 100 holdon felüli birtokkal, 106 családfőnek volt akkora önálló kisbirtoka, illetve bérlete, amelyből megélhetett családjával együtt. 124 olyan kisbirtokos, illetve bérlő élt a városban, akinek csak annyi földje volt, hogy a megélhetéshez napszámos munkát is kellett vállalnia. 84 nincstelen mezőgazdasági cselédet és 646 ugyancsak nincstelen mezőgazdasági munkást tartanak nyilván a korabeli népszámlálási adatok. (Ez utóbbiak közül csupán 96-an rendelkeztek saját lakóházzal.) Nyomasztóan magas volt tehát az agrárproletárok száma. 18