Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

Asztalos István: Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Aszódon és a Galga völgyében I. (1919. júl. 31-ig)

tak a munkát vállalók, ahol a gombamód szaporodó gyárak, üzemek szívták magukba őket. Az országos vasúti vérkeringésbe bekapcsolódó Alsó-Galga menti községek lakói közül pedig sokan kerestek és találtak munkát a vasútnál is. Egyes községekben több nemzedéken át élő „vasutas dinasztiák" alakultak ki. Az 1910-es népszámlálás szerint a lakosságnak Bagón a 22%-a, Hévízgyörkön 26%-a közlekedési (főleg vasutas) dolgozó.

10 A XX. század elejére az agrárproletárok és ipari munkások száma még jobban megnövekedett. Ezeket a helyi munkalehetőségek, mint pl. az 1896-ban megnyitott Aszód—Balassagyarmat közötti szárnyvonal kiépítése, vagy az 1885től 1903-ig tartó Galga patak szabályozási munkálatai már nem elégítették ki. A pauperizálódásnak ezt a folyamatát különösen Aszódon figyelhetjük meg. 1910-ben már csak 26,9% gazdálkodó, az iparban 27,2% keresi a kenyerét, 10% kifejezetten napszámos, házicseléd. A további 15%-ot kitevő egyéb foglalkozásúak között is sok lehetett a proletár elem. A helyi ipar kisipari jellegű. Aszódon cukorgyárat létesítettek ugyan, de ez 1874-ben megszűnt.

11 A néhány malom és daráló (Aszód — 7 munkás, Iklad — 3 munkás, Kartal — 3 munkás, Túra — 11 munkás, Verség — 3 munkás, Ácsa — 4 munkás, Galgagyörk — 3 munkás, Galgamácsa — 4 munkás, Püspökhatvan — 2 munkás), továbbá a három téglagyár (Aszódon kettő — 13 munkással, Hévízgyörkön egy — 33 munkással, bár ez utóbbi is tulajdonképpen szintén aszódi érdekeltségű, csak a hévízgyörki határban helyezkedett el — az ún. Szilosi-téglagyár) alig-alig enyhítette a helyi munkanélküliséget.

12 Ezért a Galga-völgy nincstelenjei Budapestre tódultak, ott kerestek és találtak munkát. Egy, időben valamivel későbbi adat hűen dokumentálja ezt: „...A főváros körzetében maga a főváros és a gyáripar vonja el a mezei munkától a munkásokat."

13 A nagyvárossal, a nagyüzemi munkássággal való megismerkedés és a nagyüzemi proletárrá válás jelentősen formálták nézeteiket, politikai elképzeléseiket, törekvéseiket. Ez a vonzó hatás, amely egyben a kilátástalan agrárproletár sorból való felemelkedést is jelentette, olyan méreteket öltött, hogy a XX. század elejére a Galgavidéken munkaerőhiányt eredményezett.

14 A falvak többségében a lakosság természetesen továbbra is a mezőgazdaság valamelyik ágában munkálkodott. (Túrán a lakosság 72,5%-a, Versegen 72,3, Vácegresen 78,3, Kartalon 88%.) Az 1910-es népszámlálás adatai alapján tudjuk, hogy az agrárlakosságnak több mint a fele nem rendelkezett földdel, vagyis cseléd, napszámos, egyszóval agrárproletár volt. Versegen az 583 birtokos és családtagja mellett 1241 a cselédek és mezőgazdasági munkások, valamint családtagjaik száma. Kartalon még nagyobb a különbség, 575 birtokossal szemben 1510 az agrárproletár.

15 Aszód környékén hatalmas kiterjedésű birtoktestek alakultak ki a XVIII— XIX. század folyamán. Az egykori Grassalkovich-domínium, amely a XIX. század végén már a Gödöllőről irányított koronauradalom része, 30 000 holdjával tíz falu határára terjedt ki. A hatvani Schossbergerek Kartalon, Túrán, Bagón, Hévízgyörkön közel 6000 hold földet birtokoltak. A báró Prónayak Ácsán 1123, az Ibrányiak Galgagyörkön 1060, gróf Ráday Ikladon 1270, Versegen Podmaniczky Géza 723, Domonyban a Segesváriak 800, a Domonyiak 600 holdat mondhattak magukénak. Rajtuk kívül még számottevő földdel rendelkeztek a Gosztonyiak Váckisújfalun, a Tahyak Galgagyörkön, a Majthényiak Versegen, a váci püspök Püspökhatvanban, továbbá azok a zsidó bérlők (mint pl. Domonyban Fischer Ede vagy Aszódon Brünnauer Mór), akik a kereskedelem révén szerzett tőkét 123