Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

ki hány kenyeret adott. A lisztet a város vermeiből kivett és dézsmaként beszedett gabonából őrölték. A városoknak, de magánosoknak is voltak szárazmalmai. Készenlétben is tartottak a helységek lisztesházában lisztet. Még ekkor a malmok csak őröltek. Az őrleményből az asszonyok szitálták ki a lisztet, olyan finomságút, amilyen szitájuk volt. A kenyérsütést tehát mindig megelőzte a liszt kiszitálása. A későbbi hetekben és hónapokban a távoli megyékből érkező gabonát is a három város malmai őrölték meg, asszonyai szitálták ki és sütötték meg kenyérnek. A napi munkában elfáradt asszonyok sokszor az összeesésig dolgoztak a kenyérrel, mert annak idejében el kellett jutni a parancsolt helyre. A vágóállatok kiszolgáltatása apasztotta a marhaállományt. A polgárosult paraszt és a nemes addig nem zúgolódott, míg a szegényebbekéből tellett, csak azután, amikor az ő feleslegei is fogytak. Áprilisban már a tavaszi vetések ideje elérkezett, a városok fegyverfogható népe harckészen állt, érthető tehát az évi kenyér megtermelésének a gondja. Minden az itthonmaradottak gondja lett. A tavaszi búzát, árpát, kölest vetni kellett, a szőlők nyitása, pótlása, faültetés, majd a szőlők metszése következett. Az aszszonynép az apró vetemény t rakta vagy szórta a földbe, és ültette el a tojásra az elkotlott szárnyas baromfifélét. Kellett a munkaerő. Az se hihető, hogy Andrássy a városok fegyvert fogott népét hazaengedte, mert a dél felől jövő rác támadás elhárítása végett rendelte a fejedelem Kecskemétre. A földművelő népet a rácoktól való félelem ösztönözte a fegyverben maradásra, hogy saját magát, családját, jószágát védelmezze A szegényebb rétegekben a szabadság vágya még 1704-ben lelkesítőén hatott. A kisvárosi nemesben és a meggazdagodott, polgárosult parasztban az önzetlen harci kedv a „nemes ország" irányában nem lehetett nagy, de annál fogékonyabban felfigyelt a gazdasági lehetőségekre. A fejedelem figyelmet fordított az ország jövedelmeinek a gyarapítására. A szabadságküzdelem sikere céljából a pénzforrásokat igyekezett felderíttetni és kihasználni. Lefoglaltatta a felkeléshez nem csatlakozott egyházi rendek és világiak birtokait, és azok jövedelmét az ország hasznára fordította. A só- és ércbányák jövedelmei is ezt a célt szolgálták. Még 1703 novemberében Losonczi Szíjgyártó Istvánt Pest megyébe küldte, hogy írja össze a földesúri jövedelmeket, aki községről községre járva el is végezte az összeírást.

133 A Duna—Tisza közén a fejedelem Kecskemétnek adta a sóelosztás jogát. Így szállítottak Kecskemétre 2667 kősót 4000 forint értékben. Az ország népe négy rendre oszlott, mint ezt a fejedelem is hangoztatta, a nemes, a paraszti köznép, a polgár és az egyházi rend. A számuk különböző, a szerepük is más, a társadalmi súlyuk is eltérő. A köztük levő ellentét, az önös céljaik ártottak a fejedelem nemes törekvéseinek, és döntően hatottak a szabadságharc kimenetelére. A három város sem kivétel ebből a szempontból. A városok vezetősége minden jelentősebb fejedelmi intézkedés végrehajtása előtt összehangolta álláspontját.

134 Igyekeztek azokat, ha követelések voltak, kérelmekkel mérsékelteim, vagy a teljesítés halogatásával csökkenteni. Ez a módszer nem mindig vezetett eredményre, de időnyerést jelentett. Ez az eljárás számos neheztelést váltott ki a fejedelemből és a mozgalom vezető tisztjeiből. A fejedelem észrevette, hogy milyen szándék lapul egy-egy halasztást vagy engedményt kérő folyamodvány mögött. Előfordult, hogy engedett a szándékából, de nem ellenszolgáltatás nélkül. A vezető réteg nem akart a haza szabadságáért lóra ülni, azt viszont követelte, hogy őt és vagyonát a fejedelem védje meg. A személyi előnyöket jelentő, de a háborús időben nem kevéssé kockázatos tisztségeket vállalta, mert tudta, ha a köznépi rétegeknek adja át a vezetést, akkor a kiváltságos helyzetének vége, vagyonának mentéséről és annak gyarapításáról szó sem lehet, esetleges kárait a köznép nem fizeti meg, a hatalomban maradásával ezt sikerült keresztülvinnie. Rákóczi Eger várának elfoglalása után, melyet háromheti ostrom előzött meg, elindult a Duna felé. Már április 19-én Nagykátán táborozott. Innen értesítette Verebélyi Péter karabélyos kapitányt, hogy a három város 1000 lovasát meg kívánja szemlélni, ezért vezesse őket Nagykátára. A kapitány lóraülési parancsot küldött a városokba. A parancs a fejedelem szándékát közli. „Ngának az három helybeli hazájukat igazán szolgálni akaró vitézlő híveivel udvaroljon." A kapitány a kecskemétieket ültette lóra, majd hadnagyát Nagykőrösre és Ceglédre küldte bizonyos számú katonával, hogy azokat is kellő számban lóra ültesse és felkészítse a szemlébe. Megparancsolta, hogy zászlóstul menjenek, „... hogy mind az én becsületem, mint az Kgltek hűsége Kgmes Urunk előtt tapasztalható képpen legyen. Megmondván azt kgltek, hogy kapitnyoktul vagyon parancsolatuk reá, hogy ily szép rendbe udvarol89