Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca

jóktól és rablóktól óvják meg és fogják el azokat. A katonaság tehát nemhogy a köznépet védte volna, hanem neki kellett a katonát megvédeni.

4 A falvak és városok tehát, ha élni akarnak, vigyázzanak magukra a még számtalan magán- és közérdekű szolgálataik mellett. Kecskemét, Kőrös és Cegléd emberei járták a pusztákat a Duna—Tisza között, hogy a saját jószágaikat, magukat megvédjék az ellenséggé vált kóborló katonáktól. Azok hollétéről és szándékáról a várak katonai parancsnokait és a közhatalom polgári képviselőit, a megyei hatóságokat is tájékoztassák. A városok és falvak egymást is értesítették a veszélyről. A három város lakói tehát nemcsak a közterhek teljesítésével, az adópénz előteremtésével törődtek, hanem a saját és a katonai és polgári hatóságok biztonságát is szolgálták.

5 Nincsenek nyilvántartások, hogy az erősen zaklatott években, amikor nem merték a szántás-vetési munkákat végezni a tatár beütésektől való félelem vagy a beszállásolt katonaság miatt, arról sincs, hogy mennyi ember halt éhen vagy fagyott meg, mert a jó ruhát a katona elvitte, mennyit pusztítottak el a járványok. A városi számadáskönyvek, melyek Kecskeméten és Nagykőrösön megmaradtak, csak az anyagi természetű adatokat őrizték meg. Egy-két esetben történik említés, hogy valamely meghaltnak a temetésére koporsódeszkát és egy-két forintot adtak. Abban a hajszolt világban éjjel és nappal dolgoztak férfiak és nők, a serdületlen gyermektől a még mozogni tudó öregig, hogy létfeltételeiket biztosítani tudják, és erejüket messze meghaladó anyagi, szolgáltatási és szolgálati vonatkozású terheket teljesíteni tudják. Nincsen pontos adat, hogy az odaveszett ökrök és szekerek mellett mennyi ember pusztult el az idő viszontagságai okozta betegségek, járványok, éhség és fáradság vagy a fegyverek által. A szekerek és ökrök számát feljegyezték, mert községnek, városnak meg kellett az értéküket fizetni, vagy legalábbis egy részét az adóba beszámították, ha nem is az egészet.

6 A városokba menekült falusi nép velük szenvedte át a 16 esztendőt, csak a karlócai béke után merészeltek viszszatelepülni, rendszerint nem önként, hanem földesuraik ösztönzésére. (Kecske, Abony megmaradt népe Kőrösről 1700-ban települt vissza.)

7 Lehet, hogy nagyon nehéz napok jöttek ezekre is, mert berendezett lakás nem várta őket, hanem partoldalban vagy földbe vájt gerinctetős putrikban húzódtak meg jószágaikkal együtt, mert azok igazi értékké lettek, mert kevés volt belőlük, és az igavonásra szántás-vetési munkánál nélkülözhetetlenek voltak. A három város népe az elmenőkkel fogyott attól függően, hogy mennyi nép települt ki belőlük. Kecskeméten makóiak, vásárhelyiek, szentkirályiak, szentlőrinciek, csongrádiak is sokan laktak, Kőrösön kürtiek, tószegiek, kécskeiek, várkonyiak, abonyiak, ceglédiek, nyársapátiak, ócsaiak, velük együtt öszszesen 26 helyről valók.

8 Az emberek azt hitték, hogy békés időszak érkezett el, s talán a török már nem tér vissza félelmetes segédcsapataival, délszláv martalócaival és a tatárokkal, kiktől még maga is rettegett, mert nehezen fékezhette őket, a zsákmányolást értették legjobban, a harcokban jelentéktelen erőnek bizonyultak, de amerre hírüket hallották, már menekültek a falvak népei.

9 Az elrablott jószágot még a török sem tudta tőlük ingyen visszaszerezni, mert ha katonai erőszakkal akarták tőlük elvenni, eldarabolták kardjaikkal vagy késeikkel a jószágok inait, és azok ott pusztultak. A nép között vérengzéseket rendeztek, a munkaképes fiatalokat vagy akiktől jó váltságdíjat reméltek, rabnak vitték el. Tőlük indokoltan féltek tehát az Alföld települései.

10 65