Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca
is nagyobb részben pontosabb keltezés nélkül készültek. Kecskemét város számadásaiban találhatók keltezések, de nem minden esetben. Az évszámhoz és az országos eseményekhez való kapcsolódás sok esetben segített a kiadások és esetleg a velük kapcsolatos személyek, cselekmények pontosítása tekintetében. A munkám nem kíván Hornyik munkájának az átdolgozása lenni, mert ismeretanyagával, szülőföldszeretetével nehéz lenne versenyezni. Az írott anyag feltárásával mint levéltáros foglalkozhattam. A számadási és adózási vonatkozású nyilvántartások sok hasznos és értékes adattal segítették a munka részleteit. Módom nyílt, hogy az 1704. évi Duna menti táborhelyeket a helyszínen is megismerhessem, láthassam a táborok sáncainak maradványait, nyomait, a bácskai harcok színterét. A polgári és legújabb kori történeti feldolgozások tanulmányozásával igyekeztem szerény képességemmel a nagyszerű időszak eseményeit Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd vonatkozásában leírni. Magyarország a 16 évig tartó török alóli felszabadító háború után anyagilag és népesség tekintetében gyöngén állt. A volt török területeket nagyon gyéren lakták, a népességet tovább ritkították a háborúk. Annak az anyagi erőnek, mellyel 1683-ban rendelkeztek, negyedrésze sem maradt. A Duna—Tisza közön a három kiváltságolt város, Kecskemét Kőrös és Cegléd maradt meg. Mint lakott helyeket, Izsákot, Halast, Fülöpszállást, Szabadszállást és Dunapatajt említik az írott források. A II. Rákóczi György által 1658-ban felidézett török háborúk még a Tisza mentén visszatelepült falvakat is elnéptelenítették. A tatároktól való félelem miatt 1660 őszén menekültek lakosaik a nagyobb városokba, Kecskemétre és Kőrösre. Csak a vasvári béke után (1664. augusztus 10.) települtek újra vissza. De a három város közül Cegléd népe sem maradhatott lakhelyén a naponta ismétlődő zaklatások miatt. Kőrösre menekültek 1684-ben Buda első ostroma után. Az ostromló seregeket a két városba hozták pihenőre, ezek az amúgy is gyér lakosságú helyeket kiélték, lakói egy részét menekülésre kényszerítették. A felszabadító háború első szakasza a császári parancsnokok és hadbiztosok kegyetlen zsarolásai az itt maradó népet leszegényítették. Jószágállományát felélték, vagy elhajtották, vagy a hadi szolgálatba veszett. Az elrejtett pénzét, ládabelijét kínzásokkal csikarták ki és felásatták a rejtekhelyéről. Elvitte Reusing hadbiztos az utolsó ezüstgombot, elvitte az ezüstpénzt is. A nép ládáit, melyeket a templomokban tartottak, feltörette, és amit azokban értéket talált, kiszedette és elvitte. A felszabadító háború második szakaszát már könnyebben viselték, mert a törvénytelenségeknek már valamelyest gátat szabtak, de a 10 háborús év nyomasztó terheivel még a fellendülést erősen mérsékelte. Annyi könnyítést jelentett, hogy a harcok színtere délre tolódott, a termelés és az állattartás zavartalanabbá lett. A kereskedelem is akadálytalanabbá vált, de mégsem teljesen zavartalan, mert a gazdátlan Thököly-katonák (bujdosók, kurucok), a csapataiktól szökött és rablóvá vált emberek, kiket a vármegye sem tudott kiirtani, nemegyszer súlyos károkat vagy büntetéseket zúdítottak a településekre. 2 Velük szemben még a nagyobb települések sem tudtak hatásosan fellépni, nemhogy a falvak tudtak volna. A parasztvármegye nem sokat tehetett» mert ha megtudták, hogy a faluban ki annak a tagja, félholtra verték, ha meg nem ölték. 3 A közállapotok javítását a megyei urak, mind a katonai parancsnokok a településekre hárították. Ma fonáknak tűnik, hogy 1685-ben Mercy Péter generális Pest megyei települések bíráit szólítja fel, hogy a seregét csipkedő tolva64