Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Fegyó János: A ráckevei „Paraszt céh”
val (rendezővel) a kispadon üldögélő „vendégnek" (ezt nevezték „küldött étel"nek), amit ott, térden tartva fogyasztott el a megvendégelt mama. Az „éjfélizés" után hajnalig tartott a tánc. A távozni készülők kis csoportjai „kimuzsikáltatták" magukat, amikor a zenészek a kapuig kísérték borravaló fejében a hazakészülőket. A táncteremből a vőfélyek távoztak utoljára, előttük az elnök tért haza, akit a zenekar kísért egészen a házáig. A bálból távozó legények csoportba verődve „tyúkverőzni" indultak, s az ismerősök látogatása néha egész nap, estig is betartott. A báli és egyéb bevételek nem halmozódtak fel a céh pénztárában, mert ai évközi kiadások a különben sem nagy összeget fokozatosan leapasztották. A szolga bére, a jegyző és elnök(né) tiszteletdíja, a templomi gyertyák tetemes mennyisége, valamint a temetések és egyéb összejövetelek alkalmával a közpénzből is vásárolt bor vagy sör erőteljesen megfogyasztotta a társulat pénzét. Ami a szokásos kiadások után még megmaradt, abból két alkalommal is (1884., 1926.) céhzászlót csináltattak, temetési zászlót vettek (1911., 1880.), a temetési fáklyákat lámpára cserélték (1911.), négy-négy vőfély kötényt hímeztettek (1887., 1926.), az 1922. évi bál jövedelméből 38 koronát fizettek „testnevelési" célra (vö. a kezdődő leventemozgalommal), 1895-ben a felépítendő katolikus iskolához (ma a község egyetlen emeletes iskolája) 20 forintot adtak, míg az 1893. évi kiadások között ott díszeleg a nem éppen leghaladóbb szellemet tükröző bejegyzés: „A Polgári házasság elleni aláírás szedésért 4 Ft. 19 kr."-t fizettek ki. 23 A felszabadulás után a céh még tovább élt. A háború utáni nehéz gazdasági helyzet, az átalakuló politikai erőviszonyok, s e viszonyokban az egyház szerepe meglehetősen kedvezőtlen feltételeket eredményezett az egyházzal szoros kapcsolatban levő Paraszt Céh számára. A Mindszenthy-per idején, 1948-ban még megtartották az éves közgyűlést, melyen mindössze hatsoros, semmitmondó jegyzőkönyvet vettek fel, melynek határozata minden indokolás nélkül csak annyi, hogy a következő táncos mulatságot nem tartják meg. Áttekintve a Paraszt Céh tevékenységét megállapíthatjuk, hogy a céhes jelleg csak áttételes külsőségeiben lelhető fel, tartalmi jegyek nélkül, ami különben nem meglepő, hiszen a céhes tartalom XX. században való továbbélése merő anakronizmus lenne. Idők során a külsőségeik is formálissá váltak. A céhláda elveszítette jelentőségét; bár az 1862-ben készült láda még az eredeti funkcióra, a céh iratainak és értékeinek őrzésére szolgált, az újabb láda vékony, 10 mm-es könnyű fenyődeszkából készült, funkciója pedig a ládakísérés tárgyává degradálódott. Leginkább a céh feliratos boroskancsója őrizte meg eredeti funkcióját, melyet közgyűléseken, bálokon gyakorta emelgettek. A céhzászló templomi, körmeneti zászlóvá vált, melyet még ma is használnak egyházi körmeneteken, s mely zászlónak különös érdekessége, hogy képeit minden valószínűség szerint a Ráckevén élő Tahsin-bey török festő festette más zászlóképekkel egyetemben, melyeket szignált is. A céh egyéb ingóságai, a vőfélykötények, vőfélycsokrok, vőfélypálcák, temetési lámpák mind a gyakorlati megnyilatkozások kellékei voltak. A ráckevei Paraszt Céh helyét keresve, gyakorlati tevékenysége alapján elmondhatjuk, hogy a XIX. század közepén a paraszti társadalom gyakorlatiigény-struktúrájából nőtt ki, de a sajátos társadalmi modell a paraszti konvergenciát csak egyházi keretekben volt képes megvalósítani nem valós érdekek alapján. így a paraszti egymásrautaltság nem juthatott el az osztály érdek felismeréséig, a helyi társadalmi képletnek megfelelően a századfordulóra oly jellemző agrárszocialista mozgalom helyett paraszti társadalmunk megrekedt a cé287
