Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)

A Keglevicek által kezdeményezett „ex jure" per tehát sikertelenségre lett kárhoztatva. Elsőként azt a gróf Sztáray család látta be, lemondva a körösi birtokairól, 1813-ban eladta Nagykőrös mezővárosának.

23 Példát statuáltak a többiek számára, akik ezt követően sorra megváltak földesúri porcióiktól. 1817-ben a Bay család Sipos ága, 1818-ban a Forgách família adta el nemesi földbirtokát Kőrös városának.

24 Látva az „ex jure" per sikertelenségét s a földesurak alkudozásait a körösi tanáccsal, a Keglevich família is egyezségre kényszerült, az őket illető, Kőrös felét érintő birtokrészüket örökösen eladták a városnak 1820-ban.

25 Ekkor Nagykőrös mezőváros a nemesi földbirtokok 6

/s része felett rendelkezett már, s az 1848-as úrbéri rendeletig — néhány család, illetve telek kivételével, amelyek a Kőrösön lakó nemesek (mint a Gombayak, Zsigrayak, Beretvások) tulajdonába került át öröklődés útján, de továbbra is a communitas használatában maradtak — az összes földesúri birtok túlnyomó részét meg is szerezte.

26 Mezővárosi szervezet — rendeletek A török hódoltság idején erőteljes fejlődésnek indult mezőváros mind társadalmi-jogi szervezeti, mind pedig gazdasági tekintetben erőssé vált, a szükség kényszerítette, hogy önállóságra rendezkedjen be. Ez a fejlett önkormányzati szervezet tette képessé Nagykőröst arra, hogy a rendi beilleszkedés során

27 védelmezze jogállását, s szemben álljon a földesurak törekvéseivel a XVIII. században. Ügyes politikával, taktikával, s nem utolsósorban anyagi erővel vitte véghez célkitűzéseit. Ez a harc a mezőváros erőpróbája, s egyben fejlettségének mutatója. Végül is, még ha két szakaszban is („ex usu", „ex jure") a városi közösség került ki győztesen a földesurakkal, illetve a feudális jogviszonyok ellen folytatott harcból: a gazdaságilag tehetős mezőváros sorra megvásárolta a külső földesurak birtokrészeit, sőt, képes volt elhárítani a kebelben kiérlelődött városi nemesség támadását is (akiknek földbirtokaik egy részét — amit a külső földesuraktól szereztek — a város maga birtokában és használatában tartotta), amely veszély tekintetében talán még súlyosabb következménnyel járhatott volna, mint a korábbiak: az „incapacitas" vádjával illették a nemtelen jogú mezővárost. Nagykőrös okos politikájának, s nem utolsósorban gazdasági erejének köszönhette ismét (ugyanis több millió conventiós és pengő forint kártérítést követelhettek a nemesek átadandó javakért, amit a viszonylag kisebb vagyonú körösi compossessorok vállalni képtelenek voltak), hogy elkerülhette azt a sorsot, amilyet korábban a földesurai szántak neki.

28 A mezővárosi önkormányzat egyik leglényegesebb megnyilvánulása volt a belső szabályozó és irányító tevékenység. A város vezető testületének, a magisztrátusnak, a tanács élén álló főbírónak kellett ezt a fontos szerepet betöltenie, földesúri jogokat gyakorolni a szabad paraszti közösség felett. A tanácsba rendszerint a legvagyonosabb körösi polgárok kerültek, akik között — a XVII. század második felétől — fele-fele arányban nemesek és nem nemesek voltak találhatók. A főbírót is 1757-ig egy nemes és egy nemtelen polgár közül választották, majd ezt követően két-két embert kandidáltak a tanácsból a főbíróválasztásra. A főbíró jelölte ki maga mellé a második bírót, akinek elsődleges feladata volt a gazdasági és pénzügyek intézésére. A főbíró munkáját tizenkét tagú szenátus segítette, akik fele-fele részben szintén nemesek és polgárok voltak. A főbíró elnöklete alatt a tanács választotta meg a többi tisztségviselőket 178