Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)
polgárság számára. Ez a gazdasági alap biztosította az egész város autonómiáját. A külső határ kiváltképpen a szilaj állattartás bázisa, tápterülete volt, annak révén hatalmas jószág vagy ónok képződhettek egyes körösi családok kezén. Csak példaként említjük meg, hogy a XVII. században az adózás egyik neme volt a marhaszám alapján történő adófizetés. A marhaszám (előfordul a vadszám kifejezés is) az összes jószágállományt jelentette, meghatározott kulcs szerinti átszámítással (azaz a valóságban jóval több jószággal rendelkezett egy-egy gazdaság, mert pl. egy szarvasmarha nem lehetett azonos számértékű egy sertéssel vagy juhhal). A jelenlegi kutatás szerint a marhaszám nemcsak kulcs alapján megállapított jószágarányszám, hanem az ingatlan vagyont is tartalmazza. i3 / a A legvagyonosabb polgárok (akik közül a főbírók és tanácsbeliek kerültek ki), mint pl. 1648-ban Szabó János (aki a legtöbb marhaszám birtokosa volt) 300, Nagy István, Oláh Miklós, akik 220 marhaszám alapján fizettek adót a városnak. 14 Nagykőrös gazdasági életében fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a bortermelés, amely szintén igen jól jövedelmező gazdasági ág volt a XVII. században. Az önrendelkező és gazdaságilag erős mezőváros szilárd hatalommal és anyagi alapokkal rendelkezett már a XVII. században. A progresszíven fejlődő mezőváros szervezetét igazolja, hogy igyekeztek szerezni örökös birtokként pusztákat is, mint ami sikerült is Pótharaszt esetében az 1640-es években. E birtokára királyi megerősítést is szerzett a mezőváros I. Lipóttól 1693-ban. 15 A XVII. század végén vette meg a körösi tanács az Örkény mellett fekvő Besnyőpusztát is. 16 A társadalomszervezetileg és gazdaságilag fejlett mezőváros erőpróbája a törökök kiűzése, 1686 után kezdődött. Ekkor a felvidéki vármegyékben élő földesurak sorra jelentették igényeiket a körösi javaikra, amelyek a communitas birtokában voltak. Ezzel kezdetét vette egy hosszas küzdelem korszaka. Átmenetileg ugyan enyhültek a feszültségek a XVIII. század elején, a Rákóczi-szabadságharc miatt, azonban az 1720-as években újult erővel támadtak a földesurak. Igen összetett és bonyolult volt a helyzet. A török uralom idején meglazult a földesúri fennhatóság. Amelyik földesúr éberen ügyelt is távol fekvő részjószágára (mint pl. a Forgáchok, Bayak, Battikok, Kátaiak-Keglevichek), annak pontos nagyságával, jobbágyaik számával már rendszerint nem voltak tisztában. A Rákóczi-szabadságharc után újra működő Neoaquistica Comissio előtt először is a nemességük mellett a birtok jogaikat is igazolniuk kellett a külső földesuraknak. Az 1720—1730-as években a legtöbb nemesnek sikerült is tisztáznia magát és birtokjogát Nagykőrösön. Érdekes módon a körösi tanács több család megsegítésére sietett, hogy mindenféleképpen biztosítsa árendás és zálogos jogát azok földbirtokai felett. így történt ez a Forgách grófi család esetében is. Forgách Simon, mint Rákóczi Ferenc híve és tábornoka a hűtlenség vádja alá került, s a királyi kamara elkobozta birtokait. A körösi és környező pusztán levő birtoka is elveszett volna: Nyársapát fele része. A birtokelkobzás sújtotta a Kőrösön szintén birtokos Rákóczi családot is, akik Nyársapát fele részének és Tetétlen felének tulajdonosai voltak. A Rákóczi-birtok fele része az Aspremont famíliát illette, így csupán Tetétlen puszta fele és Nyársapát V4 része került el a Rákócziaktól. Tetétlen felét Kőrösön élő kisnemesek szerezték meg, míg Nyársapát 4 Д részét maga a mezőváros vásárolta meg a Forgách család számára. így ők Nyársapát 3 Д részét, az Aspremontok pedig Nyársapát V-i-ét és Tetétlenpuszta felét birtokolhatták kamarai jóváhagyással. A körösi tanács lépésének az a magyarázata, el akarta kerülni azt, hogy más idegenek 174
