Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)
Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)
böző vidékekről ide húzódott családok számára. Ballá Gergely — tovább folytatva elbeszélését — írja, hogy „mely el-pusztulását a' Városnak a' Török Császár a'kori Fö Vezére, és Budai heréltt Ali Bassa tapasztalván, Kőrös Várossának írásbeli Privilégiumot adott... mellynek értelme ez : Hogy ha az Országból akar melly emberek, Jobbádjok Kőrösre lakni menendének, onnan őket senki ki-ne űzhesse, hanem a' Város had maradjon, mint Császár számára való Város, had épüljön jobban jobban." 7 Nagykőrös említett 1552-es török privilégiuma tulajdonképpen hász-városi rangra emelkedésének dokumentuma. Ez azt jelentette, hogy közvetlen a török szultáni birtok részét alkotva, mentesült a város a közvetlen katonai megszállástól és földesúri fennhatóságtól. E kiváltságért súlyos adózással kellett fizetni, azonban megérte, szabad önkormányzatú mezővárosi fejlődés bontakozhatott ki Nagykőrösön. Hogy menedéket kaphattak a Kőrösre menekültek, a kécskeiek példája is bizonyítja, akik a tizenöt éves háború idején futottak árkai közé. Mivel a városban is megfizették az adójukat, hiába követelte vissza őket a kecskéi földesúr, továbbra is maradhattak Nagykőrösön. 8 A XVI— XVII. századforduló idején — a háború éveiben — sorra elnéptelenedtek a Nagykőrös vidékéhez tartozó falvak (Kocsér, Pótharaszt, Vacs, Vatya, Törtei stb.), s népességük egy része Kőrösön talált végleges menedéket. Rajtuk kívül azonban nemcsak a Duna—Tisza köze falvaiból, de távolabbi vidékekről is érkeztek ide menekültek (Zala, Somogy, Bars, Baranya, Nógrád stb.). A XVII. század második felében — különösen a felszabadító években —a településállomány pusztulásának újabb hulláma következett (Szentkirály, Szentlőrinc, Nyársapát stb.), újabb embercsoportok jöttek oltalmat remélve (pl. Ócsárol, Csabáról, Szentesről, Abonyból, Kecskéről). 9 A XVII. században már rendszerint 22—24 portaszám után fizettek adót a körösiek a Nógrádban székelő vármegye pénztárába. 10 A lélekszámban gyarapodó mezőváros tehát, súlyos adózással mentesítette magát a közvetlen török függéstől (a különböző címen kirótt pénzfizetés mellett rendszeresen szolgáltattak nagy mennyiségű szénát, fát, salétromot és sokféle ajándékokat). 11 Ezért a törökök különösebben nem törődtek a város sorsával, csupán akkor, ha valamiképpen hasznot húzhattak ki belőle (pl. bírságpénz). A török hódoltság beköszöntével a magyar földesurakhoz fűződő viszonya meglazult a városnak — bár feledésbe nem került —, s távolléte miatt a vármegye is kevésbé avatkozhatott a város sorsának irányításába. Mindezen körülmények szükségszerűen előmozdították Nagykőrös mezőváros autonómiájának kialakulását. Ez részben megmutatkozott az önkormányzat szervezetében (a magisztrátus szervező és irányító, szabályozó tevékenységének kialakulása), amelynek két lényeges összetevője a társadalmi-jogi és a gazdasági alap volt. Az előzőt röviden vázolva 12 kiemelendő, hogy a földesurak távollétében a mezőváros vezető testülete gyakorolta, és élt azok jogaival és hatalmával, azaz befelé földesúrként viselkedett polgáraival szemben, kifelé viszont, mint azok képviselője (reprezentánsa) tüntette fel magát. Az önkormányzat tekintetében igen lényeges összetevő a gazdasági alap, hiszen annak révén teremthette meg a város a független, illetve viszonylag független életének feltételeit. A város határa ugyan elegendő lett volna a lakosságnak, azonban megragadva a lehetőséget, külső birtokokat is szerzett a tanács. A tizenöt éves háború idején elpusztult környező és távolabbi falvak határát rendszeresen bérelték a XVII. század elejétől (Csév, Inárcs, Hártyán, Kakucs, Pakony, Pótharaszt stb.) 13 . Ez a hatalmas és rendszerint változó területű külső határ biztosította elsődlegesen a mezőgazdasági termékfelesleget, amely vagyongyarapítást tett lehetővé a mezővárosi 173
