Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

legyenek káros következményei, az úrbéresség — mint már említettük — erdőőrt, erdőcsőszt fogadott. Az erdőőr feladatai közül a leglényegesebb, mint ezt a neve is kifejezi, éppen az erdő védelme, kártételek ellen való óvása volt, s egyéb eddig említett feladatköre (az úrbéri testület vezetősége és az úrbérességi tagok közötti kapcsolattartás) csak mellékes funkció volt. A jó erdőőr elsősorban ennék a védelmi feladatnak kellett hogy eleget tegyen. Ez azonban nem volt egyszerű dolog, mert az a faluközösség egyetlen tagja előtt sem volt titok, s így az úrbéresség vezető testülete is számolt vele, hogy mindenki ismeri az erdőt, ki tudja játszani az erdőőrt, s meg nem engedett haszonra tesz szert. A jó erdőőrnek ezért meg kellett a középutat találni: bizonyos el nem fogadott dolgokat el kellett néznie, de a különleges rendbontókat meg kellett büntetnie. Azaz feladatköre inkább arra volt alkalmas, hogy a káros dolgokat ne engedje elharapózni. „Ha valami kár volt, azt ugye köllött jelenteni. Hát aztán azér, hogy a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon .. . Följelentettem ugye, mert jelenteni is kellett, mert látták (az úrbérességi tagok), hogy hordták a fát. Az egész falu szánkózott. No, de ugye kicsi vót a büntetés. Tárgyalás vót itt a tanácsházán, vagy a községházán, ide be vótak idézve, és megbüntették bizonyos összegre. Dehát úgy vót beadva, hogy száraz fát hozott. Azt se vót szabad csak úgy, háton, azér is fizetni kellett. Meg vót szabva, hogy mennyit... A papírt, azt el kellett tőle venni, amire befizetett, de ha nem találkozott vele az ember, hát elment vele másszor, vagy harmadszor is, negyedszer is. Amíg tudott. Aztán vótam én, mán úgy köllött csinálnom, hogy nem akartam, ugye, a falut se mind magamra haragítani. Mert gyüttek ellenőrizni. Mert én vótam aztán az erdőgazdaságnál is. Az erdész lebetegedett, aztán engem hívtak, hogy vállaljam el. Én mértem föl, meg posztoltam, meg minden, akkor a káptalani erdőre is. Egyedül őriztem. Úgyhogy, ha reggel elindultam korán, akkor ha végig akartam menni, este vót míg körülértem. Dehát rendszerint csak úgy szoktam, mer így nem bírtam vóna semmit, ha gyüttek panaszok, hogy innen meg innen lopnak. Meghogy látta, na hát ide jár valaki át. Oda jár. Akkor éjjel befeküdtem a lucernába, oszt vártam. Na osztán gyütt a kolléga. Nahát, jól van. Te vagy az! Mikor ott feküdtem, majdnem rámlépett..." (Letkés.) Elfogni az egy papírral többször fordulókat, az úgynevezett bazárkásokat („bazárka" két V alakú faágból összerótt, kantárral hátra szerelhető teherhordó eszköz) nemigen volt szokás. Voltak azonban olyanok, akik fogattal, szánkóval mentek, szénahordás címén az erdőszélre, vagy az erdőben bérelt kaszálóra. Ezek fejszét rejtettek a széna alá, s titokban fiatal fákat, ágakat vágtak ki, törték. Ez a köz ellen való volt. Az ilyet az erdőőr sem kímélte. „Vitték kocsival eladni a karót, szőlőkarót, az erdőből lopták. Elmentek ugye az erdészek éjjel lefeküdni. Ezek meg éjjel elmentek kocsival. Meg vállon. Oszt amék a legvastagabb vót, kivágták. Tértek kettőt, hármat. Hazahozták két-három éjjel, vagy négyen-öten összeálltak, hoztak egy kocsi karónak valót. A karóér meg adtak négy vagy öt fillért darabjáér ... Elhozott százat, öt pengő. Elmentek egy éjjel háromszor, négyszer, meg vót az a bizonyos pénz. Persze valamennyit vett a látszat kedvéért, és tudta mondani, hogy nahát, ezt vettem. Aztán valamennyit vett, a többit meg hozzátette." (Letkés.) Néhány esetben már a falu előtt is ismeretes volt a rendszeres kártevő. Ilyen esetben szinte virtusnak számított az elfogás, illetve az őr kijátszása. „ ... mondták, vót ott egy ügyes fiatal asszony, hát azt mondták, hogy az nem tudom elkapni. Nahát, gyere csak! Majd egyszer! Na, oszt látom ám, hogy gyün a menyecske kifelé. Olyan fürge menyecske vót. Utána vetettem magam, de 82