Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

egy olyan haszna, amelyről feljegyzések sem akkor, sem most nemigen szólnak, s mértékét, értékét aligha lehet pontosan megbecsülni. Ez a vadászat, pontosabban az orvvadászat. „Orvvadászok, azok vótak azelőtt mindig. Nem úgy, mint mán mostan ... Fogtak dróttal is. Még szarvast is fogtak a dróttal. Csakhát én undorodtam. Én nem szerettem a vadat soha életemben. Ha meg is fogták dróttal, hát láttam, amennyi kullancs abban vót, s a bőribe, az az undok féreg, meg minden csak úgy hemzsegett benne, hát úgy nem olyan nagyon gusztusos vót. Ott állt a vad egy darabig a hurokban. Pedig jó a vadhús amúgy..." (Vámosmikola.) „Ajaj! Vótak rapsicok (orvvadászok). Meg húrkosok. Én is találtam egy szarvast hurokba. De hát mán nem lehetett elhasználni. Hanem fejszével levágtam koponyástul az agancsát. Nagy agancsa vót. Tizenhatos bika. És drótba vót megfogva. A lányomék Vácon laknák, ott van nekik dísznek kitéve a hatalmas agancs. Nyulakat is fogtak. Ilyen kis hurkokkal, egyszer meg 5. kép. A gereblyefogak beillesztése 6. kép. Sági András faragó, a maga '(Kemence) készítette karoslócán. (Konyhájában a bútorok saját készítményei. Kemence.) két szarvas vót egyszerre. Máma hoztak egyet, aztán másnap meg megin szólnak, hogy mennyek ki érte (erdőőr vótam akkor). Éjjel kimentem. Szánkóval, úgy vittem ki a szánkót, hogy ne legyen nyoma, ki a falun kívül, ott letettem aztán úgy húztam. Oszt haza húztuk éjjel. Másnap itt, hát mit csinálok én ezzel? Két szarvas. Oszt a bátyámat hívtam el, mert az meg vadőr vót azelőtt, meg azért ő is lőtt stikibe, puffantott. A vő az meg elment belet venni Pestre. Marhabelet hozott annyit, oszt megcsináltuk kolbásznak. A csontot levesnek, annyi vót. Vót vagy nyolcvan szál kolbász. Hát most hol füstölöm meg? Oszt az unokaöcsémhez mentem, azoknak vót füstölő a padláson, a kéménybe. Oda elvitte, egy kis kocsival vót. Aztán ő mondta, hogy majd elintézi. Még nyáron is vót a kolbászból, pedig az unokaöcsémnek is adtam belőle. De milyen kemény kolbász vót az. Olyan, mint a fa." (Letkés.) A hurkos vadfogás azonban emberemlékezeten belül is kisebb jelentőségű volt, 100—120 éve lehetett általánosabb. Bizonytalan volt, mert a hurokba akadt vadat nem mindig lehetett azonnal elhozni, az erdész észrevehette, mert felfedezte, s figyelte, hogy ki megy érte. Ezenkívül a vére nem folyt el, nem volt gusztusos a húsa, nehéz volt kimérni. Az azonban a fenti példákból is látható, 80