Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

2. kép. Udvarrészlet istállóval 3. kép. A gyalupad fölötti fal és fásszekérrel (Kemence) szerszámai (Kemence) lát csináltunk. És akkor bele egy kalapba, összekavartuk, osztán valaki húzott egyet, oszt onnan kezdtük az osztást. Nem az első számtól, hanem attól, amelyik számot kihúzták. És akkor úgy ment utána. Tehát ha kihúztuk mondjuk, mit tudom én, a 32-est, akkor onnan kezdődött, tovább és akkor úgy, míg vissza nem ért odáig." (Letkés.) Tarvágásnál megbecsülték tehát a területet, a fa menynyiségét, s aszerint jelöltek ki egy-egy jognak megfelelő egységet. A szám, amit kihúztak a kalapból, kinek-kinek megjelölte, hogy melyik fa az övé. Ha a becslés után fennmaradt valamennyi fa, az a közé lett, közös kasszába ment, s azt 4. kép. Gereblyenyél megmunkálása vonókéssel, faragó széken (Kemence) is közcélokra fordították. A tarvágástól különbözött a ritkítás vagy gyérítés elosztása. Itt nem lehetett minden fát megjelölni, s megbecsülni sem lehetett a nagy területen, hogy mennyi juthat egy jogra. Ezért a gyérítést területre végezték. Az erdész kimérte a gyérítésre szánt területet, s azt négyszögölnyi (100— 200 négyszögöl) egységekre osztották, annyi egységre, ahány jog volt. Ilyenkor a területet számozták be, s ki-ki ugyanúgy húzott a kalapból egy számot. „Az is ki volt szabva, hogy na, ez a terület hány hold, ami gyérítésre megy. Akkor 78