Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után
mennyit kell fizetni. Azok mehettek a káptalani erdőbe is. Ez ugye meg vót fizetve." (Letkés.) Az erdei legeltetés csökkenése a múlt század utolsó harmadában éppen a szakszerű erdőgazdaság megteremtésével, az erdész alkalmazásával függ össze (1879. évi XXX. te. megjelenése után). A körülírt határú úrbérességi erdőkben pótolni kellett a fákat, s az állatok a facsemetékben kárt tehettek volna. Ugyanakkor a nagyobb területű uradalmi erdők tisztásairól kizárták az elkülönítéssel a parasztságot, s itt is tiltották az erdei legeltetést. Ilyen módon az erdő haszna a falvak lakói számára lényegesen csökkent: míg korábban nagy nyájakat tarthattak az uradalmi erdők kiterjedt és jó minőségű legelőin, a makkot is felétethették disznaikkal, addig az új viszonyok között erre már nem volt lehetőség. A gyűjtögetés csak kis jelentőségű volt, s néhány, főként szegényebb családnak jelentett jövedelmet (piacozás), míg más családoknak csak az étrend színesítéséhez, gazdagításához járult hozzá. 10 5. A kapitalizmus időszakában az erdő erdővé vált. Egy funkcióra és fő haszonvételre szűkült le: a fáraM Minden egyéb csak kiegészítő jellegű, pótlólagos volt, s nem jelentett komoly jövedelmet. Éppen ezért az úrbéresség legfontosabb feladata az erdő fáinak védelme, pótlásáról való gondoskodás és a fahaszon szétosztása volt. A vágásra kijelölt területet, mint már említettük, az erdész vagy jáger jelölte meg. Ö döntötte el, hogy a tarvágás (teljes letárolás) mellett szükség van-e ritkításra., gyérítésre is. Rendszerint olyankor jelölt meg ritkítani való részt is, amikor a tarvágásra szánt erdőrész gyenge minőségű fát adott, s a kitermelendő fa mennyisége várhatólag az átlag alatt volt. De kérhette az úrbéresség is, hogy jelöljön meg ritkítani valót abban az esetben, ha anyagi gondokkal küzdött, rossz termés volt a szántókon, s az úrbérességi tagok az erdő adóját magából a kitermelt fából kívánták pótolni: ,,A befolyt összeget azt adóba fizettük, akkor nem köllött kivetni annyit a közösségre, hanem az pótolta az adót. Ha vót olyan erdőterület vagy ritkítás vót..." (Letkés.) A kijelölt erdőrészre az úrbérességi elnök, jegyző és pénztárnok, illetve a melléje választott bizottság s az erdőőr vonult ki, az erdésszel együtt. Először megjelölték magát a területet, körülhatárolták, s ettől kezdve az erdész funkciója megszűnt. A bizottság megkezdte munkáját: megszámolták a fákat, mindenikre jelet vágtak, s a jelbe számot írtak. Négy-öt fa kapta ugyanazt a számot, s becslés szerint a négy-öt fának azonos mennyiségű és értékű fát kellett adni. Egy-egy szám egy jogot jelentett. „Legtöbbnyire a múltba úgy szokott lenni, hogy szálasba osztották ki, amint álltak a fák. Kiment egy bizottság, az megolvasta, hogy hány fa van benne, abba a területbe, amit az erdész kijelölt. Azt osztán úgy osztották el, hogy hány méter illetőség vót. Oszt jutott négy-öt fa vagy hat is. Osztán vót, aki csak kettőt kapott, mert a fák ugye nem egyformák az erdőbe. Az egyik nagyobb, a másik kisebb. Oszt ez a bizottság megállapította, hogy egy méterre két fa, erre a méterre öt fa vagy hat fa járt. Osztán persze azok fel vőták írva, jegyezve, a méterek. Akkor osztán vót sorshúzás rá, hogy mellik mellik számot húzta ki. Meg voltak számozva a fák. Oszt amellik számot kihúzta, az lett az övé." (Vámosmikola.) „Aszerint vót, hogy milyen vót az erdőterület. Ügy szoktuk mondani, hogy van amikor csak egy soron jutott, azt akkor lehetett megtudni, hogy nahát most húsz hold egy sor. Akkor vót meghatározva, hogy egy jogra egy méter fát vághat mindenki. És ha fönnmaradt valami ugye, mán előre meg lett becsülve, akkor azt elálvereztük és ment a közös kasszába. Az úrbéri kasszába. Mindig csináltunk előtte becslésszerűt: mennyi jut egy jogra. Ezt a bizottság csinálta. Végigszámozták a fát, hogy mennyi jut egy-egy jogra és akkor annyi számot csináltunk, annyi cédu11
