Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

megmaradt vagy feléledt hagyomány, de mégis él és komoly funkciót tölt be a közösség életében. Az úrbéresség alkalmazottainak csősz, őr megnevezései újak ezen a területen, szemben a régi községi alkalmazottak pásztor, szőlőpásztor neveivel. Minden bizonnyal a csősz és az őr nevek hivatalos iratokból kerülhettek a szóhasználatba, s még ma sem rögződtek, mert váltogatva használják mindkettőt (erdőőr, erdőcsősz, erdész). Az új úrbérességi tisztség tehát nemcsák a javadalmazás rendjét nem vette át minden vonatkozásban, hanem elhagyta a régi pásztor nevet is. Ez is mutatja, hogy külső erők avatkoztak be 1848 után az Ipoly-völgyi falvak életébe. A rendeletileg létrehozott úrbéresség szervezeti felépítése sem volt azonban előzmény nélküli, s idegen a volt jobbágyi közösségektől. Az elnök, a jegyző és a pénztárnok, illetve az alkalmazásukban levő csősz funkciója, szerepköre s egymáshoz való viszonya megegyezik a korábbi faluközösségi irányító testülettel, szerepkörökkel, ahol az elnököt a bíróval, s a csőszt a kisbíróvál azonosíthatjuk, míg a többi funkció azonos.

8 Nem véletlen, hogy a csősz tiszte volt a dobolás (nem a falu kisbíró ja dobolta ki az úrbérességi ügyekkel kapcsolatos tudnivalókat), a lakosság személy szerinti értesítése, a gyűlés egybehívása. Olyan szervezeti kereteket hoztak tehát létre hivatalosan is, amely országszerte többékevésbé ismeretes és jól funkcionáló volt, s ez tette lehetővé egyebek mellett, hogy számos — már az előbb említett — korábban, más szervezeteknél kialakult vonással felruházzák az új testületet, illetve az új testület képviselőit, azok szerepkörét és javadalmazását. 4. Az erdőt valamilyen formában egész évben használták az úrbérességi tagok: hullott, száraz gallyak, gombák és vad gyümölcsök gyűjtése, a tisztásokon a széna kaszálása vagy legeltetés olyanok számára, akik megvásárolták ennek jogát, szabad volt. „A galyat azt szabad vót, hát azt hordták. De csak a szárazat. Ment egyszerre húsz szánkó is ... de amit hordtak szárazfát, csak úgy háton, azért is fizetni kellett. Meg vót szabva, hogy mennyit. Nem sokat kellett érte fizetni." (Letkés.) „A gombászás, málnázás nem vót tiltva senkitül. Még a Huszár (földbirtokos) erdejébe is lehetett menni. Gombázni lehetett.. ." (Vámosmikola.) „A kaszálni valót be kellett fizetni az Űrbérességnek, úgy kapott valaki szénát...." (Vámosmikola.) Mégis különbség van azonban az erdőhasználatban a jobbágy korihoz viszonyítva. A gombaszedés, szárazfa-szedés akkor is szabad volt, ám korábban az erdőt (kivéve a vadaskerteket) sokkal inkább (használták legelőként, kaszálóként. Szokás volt akkor egész évre legelőt bérelni az erdőben az uraságtól, s ott vagy egyénileg, legényeknek vagy fogadott pásztoroknak legeltetni a községi gulyát, juhnyájat:

9 „ .. .valamikor régebben — olyan húsz éves korukig is kijártak még ide — a nagyapám mesélte, legeltetni, arra ki a hegy alá". (Vámosmikola.) „Mindenki a magáét legeltette. Kivittek egy hétre való elemózsiát, osztán hát összeálltak úgy csoportokba, beszélgettek ott, meg minden. így az erdőbe is kijártak legeltetni. Még ami erdőterület vót, nemcsak a legelőre. Egy bizonyos részit még most is ííató-nak hívják az erdőnek. Odajártak itatni a marhákat az erdőbe. Olyan forrás vót ott nem patak ..." (Vámosmikola.) „Az öregektől hallottam, vót itt egy ilyen erdőrész, amit úgy neveztek, hogy Lengyelszállás. Állítólag valamikor régen lengyelek vótak itt és ott vót a lengyel katonaságnak a szállása ... És akkor, hogy jártak oda a pásztorok, abba az erdőrészbe is és azok kint is aludtak ott, azok nem is jártak haza. Tavaszkor kihajtották az állatot és hát ugye ott is megvolt határozva, hogy egy állat után 76