Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor. Az Ipoly menti falvak néprajzi képe

céről: „ ... a rétjei jó szénát teremnek, amely a téli takarmányozásra igen alkalmas. A hegyekben levő erdők vadászatra is alkalmasak, mint ahogy Kemenczénél is láttuk és a jószágok legeltetésére is." (Bél, 1977. 159.) Ezek a sorok tájékoztatnak bennünket (adatközlők emlékezete híján) az erdei legeltetésről. A kérdőív adatai alapján Vámosmikolán sertés és juh; Kemencén ló, marha és juh; Tésán juh és heverőmarha; Bernecén tinó, juh és kecske; Nagybörzsönyben pedig a növendék szarvasmarha volt kinn háló jószág a felszabadulás előtti időszakig. Másutt (és a közelmúltban is) naponta járt haza a jószág. Bizonytalanok és nagyon szoródóak a legelőre együtt kihajtott állatok megnevezései (a faluszámok feloldása a térkép alapján). Szarvasmarha: csorda (1., 2., 3., 4., 7., 9., 10.); gulya (1., 4., 5.) Ló: ménes (5., 7.) Sertés: konda (1., 5., 6., 7., 9.); csorda (1., 3., 4., 6., 10.); csürhe (3.) Juh: nyáj (1., 3., 4., 5., 6., 8.); birkanyáj (1., 7.); csorda (2.) Kecske: nyáj (1., 4., 5., 9.); csorda (1.) A juhokat nem kosaraztatták. Éjszakára mindig azonos helyre ,(mezőn vagy a falu szélén) felállított épületbe hajtották be. Ezekre vonatkoznak az alábbi elnevezése: ako, akol (1., 4., 5.), karám (2., 5., 7.), lécka (3.), rajcsúr (7.). A szarvasmarha fogatolásánál használt járom részeinek elnevezése nagyjából egyező a területen. A felső vízszintes fát járomfejnek nevezik, de Bernecebaráti és Kemence, Perőcsény népe járomfának, Szobon vánkosfán&k mondja. Az alsó deszka általában aldeszka elnevezésű és csak Bernecén, Kemencén aljjá. A két belső fa bcdeszka, egyedül Perőcsényben van egy hangzóváltozás: bídeszka. Az állatot a járomba záró, rendszerint vas- (ritkán meggy- vagy mogyorófa) szöget egységesen járomszögnek nevezik. Ami a jármot a rúdhoz kapcsolja, nyakszög néven ismert. A környékbeli falvak úgy tartják, hogy Perőcsényben, Nagybörzsönyben és Kemencén készült nagyon sok járom eladásra is (vásárra hordták). Legtöbb helyen azonban maguk készítették el a szükségleteknek megfelelően a jármot a falvak lakói. Általában egyforma jármot használtak szekérre és a szántáshoz. Egyedül Kemencén mondták, hogy a szekérre a keréknyomhoz mért járom való, a szántáshoz keskenyebb formájú. Az állattartással kapcsolatosan önálló tanulmányt közölt kötetünk. Teherhordás emberi erővel (27., 28.) A szögletes, hasított vesszőből font hátikosár a táj legjellegzetesebb teherhordó eszköze, amelyet elsősorban nők, de néha (nehezebb tehernél) férfiak is hordanak. Készítésének központja Bernecebaráti, ahonnan egészen Budapestig lejutottak a kosarak. De jelentős számú példány készült (csak részbeni eladásra) Perőcsényben, Kemencén és Nagybörzsönyben. Ennek a témakörnek önálló feldolgozása már több szerző tollából is megtörtént.

17 A fentiekből következik, hogy a kérdőívnek arra a kérdésére, miben hordták haza a füvet a századfordulón, a leggyakoribb felelet, hogy hátaiban (esetleg hátyikas), amelynek a tetejére kötelet erősítettek, hogy a magasra rakott terményt a kosárhoz kötözhessék. Tésán vitték néha kötélben is a füvet. Ipolydamásdon és Szobon, valamint a déli falvakban gyakrabban előfordult, hogy a nagyobb mennyiségű füvet szintén kötélben vitték. Vámosmikolán néhányan ponyusban (vászonlepedő) és kötélben is vittek haza zöldet. Ipolytölgyesen, Letkésen, Ipolydamásdon 'és Szobon ritkán vászonzsákokban is hordtak zöldet. Búcsúba, vásárba a férfiak mindenütt csíkos szőrtarisznyába (Szobon szere637