Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Bády László. Népi gyógyászati emlékek Ipolytölgyesen

macska. A mester nagyon elszégyellte magát, fogta az asszonyt, kivitte a falu szélére, és ahogy akkor szokásban volt, nádat gyújtott alá és megégette. 'A tölgyesi boszorkányok sem tudtak addig meghalni, míg valakinek át nem adták a tudományukat. Az egyikről mesélik, hogy már egy hónapja feküdt súlyos betegen, mert Acsakertnél belelőtt a keresztbe, de nem bírt meghalni, míg el nem jött hozzá egy asszony, az valamit babrált a nyakán, és utána csendesen meghalt. A rontást a boszorkányok vissza tudták csinálni, de voltak olyan tudós pásztorok, akik megidézéssel ezt kikényszerítették belőlük. Ügy csinálták, hogy a megrontott ember házánál rongybabát vetettek az égő kemencébe, és azalatt, amíg a baba ide-oda hánykódott kínjában a lángok között, hogy tovább ne gyötörjék, megjelent az ajtóban a rontó — őt képviselte a rongybaba —, és inkább föloldotta a rontást. Solymáron a kilencvenes évek végén egy megrontott tehén gazdája agyonvert egy öregasszonyt, ki a megidézéskor éppen betoppant hozzá. (Ezt a Pestmegye monographiája alapján Berde Károly közli.) Ilyen tudós pásztor volt Tölgyesen a kürühajas Tábiás. Ö egyébként a kocsma közepén nemegyszer kismalacokat rázott ki tánc közben a szűre ujjából, és amíg ott eliszogatott, hogy nyája szét ne széledjen, a legelőn leszúrta pásztorbotját és ráakasztotta a subáját. „És a birkák tényleg együttmaradtak." Hasonló analógia van abban is, hogy Luca napján abroncs között etetik a tyúkot, hogy jövőre szét ne tojjanak. Vicces dolgokat is műveltek a boszorkányok. Egyiknek a fia megkért egy lányt, és mert visszautasította, azzal állt rajta bosszút, hogy „a lyányt hangosan megfingatta, valahányszor leginyve szóba át". Az is megtörtént, hogy egy ember nagyon későn ment haza a pincékből és elkapta három boszorka, kék-zöldre verte és jól megfürdette a pocsolyában. „Ezt zákányosan (másnaposan) mesélte az illető", tették hozzá értő mosollyal. Ettől eltekintve féltek a boszorkányoktól. Régi szokásból estéjükön nem ejtették ki a nevüket, Luca napján nem fogadták házukba idegent, és fokhagymával keresztet húztak ajtajukra, mert hitük szerint annak a szaga visszariasztja őket. A rontás enyhébb formája, a szemmel verés hiedelme sem tűnt el még akkoriban nyomtalanul. Rákérdezésre egy kismama így beszélt: „Két hete, mikor a tanácsadásról hazafelé mentem, egy ember úgy megnézte a kislányom, hogy napokig nem aludt, csak rítt, alig tudtuk meghegeszteni." Megfogadta, hogy máskor jobban körülnéz. Többen emlegették, hogy két éve dolgozott a faluban egy kőműves, aki megmondta, hogy ő nem tehet róla, de amelyik gyereket megnézi, igézetbe esik, mert az ő szemöldöke összeér. De ne ijedjenek meg, mert ha szenes vízzel megmossák a szemét, elmúlik az igézet.

9 Azelőtt szenteltvizet használtak hozzá, de az „öregnének" jó volt a kútvíz is. Három kanállal öntött a cserépfedőbe, és egyenként megmosta vele a gyerekek szemét és arcát. „Közben elimádkozott egy-egy miatyánkot a vízbeholtakért, majd a pentöle viszszájávai megtörülte őket. A maradék vizet minden gyerek után az ajtó sarkába öntötte, és hogy igézetről volt szó, bizonyítja, hogy a víz mindig több lett, nemhogy fogyott volna." Gyógyításon kívül arra is használták, hogy megtudják vele, ki volt az igéző. Négy darabka faszenet dobtak a vízbe, és amelyik közülük elsőnek lesüllyedt, mutatta meg a tudósnak, hogy ember, asszony, gyerek vagy lyány volt az illető. Az ehhez értő viaszt is tudott önteni és rendszerint mérni is. Templomi szentelt gyertyát olvasztottak meg lábasban, és a beteg szíve fölött öntötték vízbe. Kilencszer. Ha ettől nem gyógyult meg, 9 napig madzagra kötve a szíve fölött 511