Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Bády László. Népi gyógyászati emlékek Ipolytölgyesen

réljék az egészséges babát. „Hozzánk is bekopogtak éjjel. Gyere ki 'sza, Rozim ! Gyere ki 'sza, Rozim! Szólított egy hang, de szerencsére hallgattam anyósomra és nem mentem, mert amíg én kint vagyok, az egyik szóval tartott volna, a másik azalatt bent elcserélte volna a kisfiam, vagy kiszítta volna a csontjait." A néplélektan így fogadtatja el a testileg, lelkileg visszamaradt gyereket. Másfelé váltott gyereknek nevezik.

7 Hogy ki boszorkány, azt a gyanakvás vagy az animisztikus gondolkodás projekciós logikája diktálta. A mesék így igazolták. Zsirai János jól ismerte valamennyit, ugyanis ő az éjféli misén lucaszékre ült és úrfelmutatáskor fölismerte őket. Csak azon kesergett, hogy rokonok és jó szomszédok is akadtak közöttük. Mondják, hogy Tölgyesen azóta nincs szentséges éjféli mise, mióta egy boszorka kiütötte a szentségtartót a pap kezéből. Nem mindegyik boszorkány ment el éjféli misére, volt olyan, hogy azalatt fejte ki haragosának a tehenét és egyúttal meg is rontotta, utána nem adott többé tejet, csak vért fejhettek tőle. Hogy ezt elhárítsák, az éjféli mise alatt az ostort a templomajtónak támasztották. A tehénrontás különben gyakori praktikájuk volt. „A mányim mesélte, hogy Szálkán, mikor a tehén ellett, az apámnak az apja, szóval a másik apám, az istálló elé feküdt, hogy a boszorkányok meg ne ronthassák a tehenet. Egyszercsak gyütt két talpas kutya és így beszélgettek: Dobjuk fére az útbul azt az embert! A másik meg: Repesszük el a pofáját! És azzal már nyúlt is a tata szájába. Az meg gondóta magába, no, megájjátok, megtudom én, kik vagytok tik és jó beleharapott a kutya lábába. Másnap meg is tudta, ki vót, mert a komaasszonyának vót főkötve a keze." A boszorkányok másképp is tudtak ingyen tejhez jutni, nem kellett a más tehenét kifejni hozzá. Volt, amelyik hajnali harmatot gyűjtött fehér lepedőbe, otthon kicsavarta és tej csurgott belőle. A másik meg túrót tudott hányni a tésztalevélre, csak a lágyékát kellett megnyomnia. A szálkai történetben a komaasszony a kutya, a kutya lába pedig a komaasszony keze. Ebben áll a projekció. Elég gyakori motívum az alábbiakban is. „Egyszer Ganádnál, ahol az út Börzsönybe ágazik, összetalálkozott két tudós kocsis. Biztos haragosok voltak, mert az egyik — csak úgy — megfordította fejin a kalapot, mitül a másik lovai megcsökönyösödték. Erre az fogja az ustorát és bicskájával négyfelé hasította a szíj ját, lovai rögtön föloldódtak és vágtába utolérték a másikat és íme a kocsis feje négybe volt hasítva." (Azért nem halt meg!!) Vagy, egy megrontott asszony udvarába éjjel bement egy ismeretlen, nagy fehér kutya. Az asszony föllármázta a szomszédokat, és karókkal jól összeverték a kutyát. Másnap mindenki tudta a faluban, hogy ki volt a rontó, mert az egyik öregasszony összetörve feküdt ágyában. Másik: „Az ipám mesélte, hogy mikor a tehenük meg volt rontva, az istállóban agyonvágtak egy idegen macskát és ugyanakkor meghalt egy öregasszony, a tehén meg fölgyógyult." Boszorkányégetésről is tudnak, de ezt a történetet messzebbre, Kéméndre vetítik. Ott történt, hogy a kovácslegényhez minden éjjel bejárt egy boszorkány és ráült a mellére. Panaszkodott róla a mesterének, aki azt javasolta, hogy legközelebb, ha a mellén érzi, gatyamadzagjávai kösse meg a kilincset,

8 hogy a boszorka ki ne szökhessen és szóljon neki. A legény úgy is tett és fölkeltette a mestert. Az bemászott az ablakon, lámpát gyújtottak, és akkor az ágyban megláttak egy fekete macskát. Megfogták, kivitték a műhelybe, tüzet szítottak és megpatkolták, aztán lefeküdtek. Reggel nagy sírásra ébredtek, a mester felesége jajgatott az ágyban és kérte őket, hogy vegyék le lábáról a patkót. Ö volt a 510