Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Gulyás Éva: Néphitadatok az Ipoly mentéről

összegezés Gyújtott anyagunk négy katolikus (Bernecebaráti, Kemence, Vámosmikola, Letkés) és egy református (Perőcsény) községből származik. Megfigyelésem szerint a felekezeti különbség nem mutatkozik meg a néphitben, csupán csak anynyira, amennyire ez magából a vallásból adódik: pl. a református Perőcsényben nem használtak széntelményeket (úrnapi szentelt füveket), vagy a lucaszéket érthető módon nem az éjféli misére vitték el (keresztútra). Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy a református Perőcsény néphitadatai a legarchaikusabbak. Ennek nem feltétlenül vallási oka van, az is eredményezhette, hogy a gyűjtés ott 1962-ben folyt, amikor sok hiedelem még könnyebben elérhető volt, mint ma. Tanulmányom elején arról is szóltam, hogy a vizsgált települések gazdasági, társadalmi kapcsolataikat nem egymással, hanem az Ipoly túlsó, csehszlovákiai oldalán fekvő magyar falvaival alakították ki. Ez a területi tagoltság sem tükröződik a néphitben, gyűjtött anyagunk fő vonásaiban egységesnek mondható. (A szokásokban és a hozzá kapcsolódó szövegekben talán könnyebben körülhatárolhatók az ilyen eltérések, a néphitben nehezebben körvonalazódnak, és nagy összehasonlító anyag szükséges hozzá.) A nemzetiségi környezet hatása már világosabban érződik a települések néphitén. Mint említettem, magyarokon kívül szlovákok, németek is élnek ezen a vidéken, vegyes etnikumú a terület lakossága (1. a 2. jegyzetet). Bár a különböző nemzetiségek etnikai különállásukat társadalmi, gazdasági kapcsolataikban, vallási téren megőrizték, elszigeteltségük mégsem volt olyan mérvű, hogy bizonyos kulturális hatásoknak utat ne engedett volna. Minden bizonnyal szlovák hatásra kell gondolnunk a vízi ember alakjánál, vele kapcsolatban az állatlan ló hiedelmeinél, a lámpás szetlenusz elnevezésénél, valamint a letkési fekete ember, óriás lány hiedelmeinél. Ezek a hiedelmek kisebb-nagyobb eltéréssel a szlovák falvak néphitében is hasonló jelentéstartalommal találhatók meg.

47 Egyező vonásaik, hasonlóságuk mindenképpen figyelemre méltó, bár ez önmagában még nem bizonyítja az átvétel, kölcsönzés tényét. Ezek a hiedelmek — sokszor csak idegen hangzású terminusok {szetlenusz) — különböző utakon kerülhettek be falvaink néphitébe. Számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy a török uralom utáni, újkori szlovák telepeseknél nagyarányú elmagyarosodás következett be, így az általuk képviselt magyarrá lett hagyomány eredendő szláv elemeket tartalmaz.

48 Ennek a kérdésnek az eldöntése már nem célom, csupán szeretném felhívni a figyelmet a helyi hagyománynak erre a minden bizonnyal szlovák eredetű rétegére is. JEGYZETEK 1 1928-ban egyesült Bernece és Baráti községekből. Bp., 1973. 2 Az Ipoly bal partján fekvő települések etnikailag nem egységesek, a magyarokon kívül szlovákok, németek is élnek itt. A szlovákok Ipolydamásdon, Márianosztrán, Kóspallagon, a németek Nagybörzsönyben, Nagymaroson és az elmagyarosodott Szokolyán. A magyarok sem képeztek egységes etnikai csoportot, ezt a felekezeti különbség is mutatja. Református vallású Perőcsény, Diósjenő, katolikus az északiak közül Bernecebaráti, Kemence, Tésa, Vámosmikola, a déliek közül Ipolytölgyes, Letkés. Palugyay I., 1855. 689—733. 3 Palugyay L, 1855. 689—733. 4 A perőcsényi gyűjtést Diószegi Vilmos végezte 1962-ben. A gyűjtés adattári száma: CKMA 249/67. 5 Erre Manga János is utal. Mint írja, a jelzett településeket a közös kereskedelmi, 504