Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Gulyás Éva: Néphitadatok az Ipoly mentéről

közéjük való református, hanem katolikus ember nevezte szetlenusznak a lámpást.

22 A földbe ásott, elrejtett kincs fölött felcsapó lángnak lidércfény a neve. A környék váraiban, várromok között, hegyek szikláiban gyakran kerestek kincset a helybeliek. A Vámosmikoláról szóló történelmi monda szerint ezen a vidéken valamikor Mikola rablóvezér vára állt. Vámot szedett az Alföld felé tartó vándorárusoktól, ezért is lett a község neve Vámosmikola. A mikolai vártól nem messze állt a lévai vár, melynek úrnőjét elrabolta Mikola. A lévai vár ura ekkor szétromboltatta a várat. A hagyomány szerint Mikola vezér a várpincében rejtette el a kincseit. Sokan nekiindultak megkeresni: ,,1848 előtt dédapámék keresték. A várpincében fényes pontot láttak, ott lehetett a kincs, de nem tudtak elérni, mert mindig elaludt a láng." A lidérchit egy része, a lidércnyomás, a boszorkány egyik legtöbbet emlegetett ártó tevékenységével, a boszorkánynyomással rokon. Ha valakinek lidércnyomása volt, „fájt a gyomra, a bele". Általánosan elterjedt hiedelem szerint a lidércnyomást a boszorkány okozza. Egyetlen vámosmikolai adat szerint a lidérc volt az, amelyik megszopta, megnyomta az embert. Ez az adat a lidérchit egy korábbi rétegére utal, mely a lidércet embert megszopó, megnyomó lénynek is tekintette. Azonban itt is, mint sok más helyen, ez a réteg beolvadt a boszorkáhyhitbe, és a boszorkány ártó tevékenységével (megnyomás) azonosult. Házikíyyó, falikígyó — a vele kapcsolatos képzetek ma is élénken élnek ezen a vidéken. A kígyóhitnek két, világosan elkülönülő rétege van: egyik a házikígyóval, falikígyóval, a másik az emberbe került kígyóval kapcsolatos. Általánosan ismert hiedelem, hogy a házak falában kígyó lakozik, és éjszakánként alig hallható zörejt okoz. Vámosmik ólán ,,mikor elgyün a csendes este, muzsikál a falban a házikíjó". Kemencéi hiedelem szerint csereg a falban, Perőcsényben pedig „úgy ketyeg, mint az óra".

23 A házikígyót a ház és a család védőszellemének tekintik, bántani, agyonütni nem szabad. Ha agyonütik, meghal valaki a családban.

24 Perőcsényben agyonütöttek egy házikígyót, egy hét múlva meghalt a kislány a családban. A házikígyó etetése, gondozása a család legkisebb lányának a feladata :

25 „Szakállason történt. A kisjánynak mindig adtak enni, és nem tudta megenni, a kézibe vette a tányérját és ment a bokorba a kert alá. Már nézték, hogy mér megy oda az a kislány. Mikor visszafelé jött, már nem volt neki ennivalója. Másszor megint adtak neki enni, de nem engedték oda. A lányka meg sírt, hogy neki oda kell menni. Oszt az apja elment megnézni a bokrot, de nem látott ott semmit. Aztán a kislány evett volna, mert erőszakolták, de kijött a szájából az ennivaló, nem tudta megenni. Még beszélni se tudott. Délben ettek, a kislány sírt, hogy neki oda kell menni. A nagyobbik testvérivel engedték el. Oszt kijött egy kígyó, a nagyobbik lány sivalkodott. Beleült a kígyó a kislány ölébe. Oszt akkor elszaladt haza a nagyobbik lány az apjáér, hogy üsse agyon a kígyót. De mire ment, a kígyó már nem volt, a kislány meg gyütt el onnan. Ez így ment két hónapig. "Úgyhogy már tudta is mondani: gyiki! — azt mondta neki. Oszt akkor mégis nem akarták engedni, három napig se volt a kislány, oszt egyszer odaosúszott a kígyó. Az apja meg ráütött, de nem ütötte agyon. És a kislány mindig siratta, sokáig, nem akart akkor se enni. Akkor mégis a kislány elment, odavitte az ennivalót és az apja ment vele. És akkor agyonütötte már teljesen a kígyót. A kígyó megdöglött és a kislány abban az évben meghalt a kígyó után. Anyósom apja volt szakállasi, azok mesélték."

26 495