Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Gulyás Éva: Néphitadatok az Ipoly mentéről

A kígyóhit másik rétegét az emberbe került kígyóval kapcsolatos képzetek alkotják.

27 A néphit szerint a kígyó bemászik a patakparton alvó ember száján. Kemencén egy asszony, Perőcsényben egy csecsemő szájába mászott be, ez utóbbinál a tejszagra. Egyébként úgy tartják, hogy a házikígyó a tejszagra mindig előjön. Ezzel is lehet kicsalni az emberből: a beteget forró tej gőze fölé tartották vagy tejet öntöttek a szájába. Küldött farkas — korábban bizonyára szélesebb körben ismerték.

28 Egyetlen Perőcsényből származó adatunk arról szól, hogy a tudós pásztor hogyan hárítja el juhairól a küldött farkast. A történet szerint Gambulya Antal juhaira ráment a farkas: „ ... de nem farkas volt az, csak olyan küldött farkas, farkas képében ment a juhokra". A juhász megtalálta az abroncsot, amin átbújt, hogy farkassá változzon. Össze akarta törni, mert a néphit szerint farkas marad örökre, ha nem bújik vissza rajta. De a farkas könyörgéseire, ígérgetéseire eleresztette. A történet azzal végződik, hogy Gambulya Antal is „tudott valamit", mert értett a küldött farkas elhárításához. Vízilények — közülük kiemelkedőek a letkésiek vízi emberre vonatkozó hiedelmei. Azt tartja a hiedelem, hogy a vízi emberek vízbefúlt emberekből lesznek. Az Ipolyban a víz alatt élnek, időnként kijárnak és megjelennek a faluban. Arról lehet felismerni őket, hogy itt-ott csöpög róluk a víz. Egy történet szerint a vízi ember bement a faluba húst venni. A mészárosnak mutatta, hogy melyik húsból vágjon, az tévedésből levágta az ujját és látták, hogy víz csöpögött belőle. A vízi embertől egyébként nagyon féltek a falusiak. Nem mertek kiülni az Ipoly-partra, nehogy a vízi ember berántsa őket a vízbe. A vízi emberről több adatot sajnos nem találtam, s ez az anyag is csak egy faluból, Lelkesről származik. Korábban bizonyára szélesebb körben ismerték.

29 A vízi ember mellett a vízibikáról vannak még szórványos adataink. A vízibika kútban él, a gyerekeket ijesztgették vele, hogy ne menjenek a kutak közelébe: „vigyázz, mert beránt a vízibika!". Bizonyára az általánosan ismert, kútban lakozó víziborjú helyi alakja. Állatlan (alsó áll nélküli) ló — az Ipoly menti falvak néphitének jellegzetes alakja. Keveset tudunk róla, ezért kissé részletesebben ismertetem a hozzá fűződő hiedelmeket. Szórványos szakirodalmi adatok szerint az állatlan ló alakjában megjelenő lények a táltos- és boszorkányhitből ismeretesek.

30 Figyelemre méltóak azok a szakirodalmi adatok, amelyek a vízi emberrel hozzák kapcsolatba az állatlan ló alakját.

31 Ezek szerint a vízi ember ló alakban is megjelenhet, és az ilyen lónak hiányzik az alsó állkapcsa. Sajnos a helyi néphagyomány nem kapcsolja össze az alakjukat, sőt töredékes adataink egyáltalán nem szólnak a vízi ember alakváltozásairól sem. Ennek ellenére az állatlan ló hiedelemköre elcsökevényesedett formában számos olyan elemet tartalmaz, amely kétségtelenül a vízilények körébe utalja az alakját. Nézzük előbb a recens anyagot. Vámosmik ólán a hagyomány szerint a régi, fazsindelyes templom előtt valamikor egy nagy tó volt. Ebben lakott az állatlan ló. Éjjel 12 órakor járt ki a tóból. Az emberek lesben álltak, gatyamadzaggal elfogták, és a megszelídült lóval elmentek szántani, nyomtatni.

32 A gyűjtött adatok megegyeznek abban, hogy az állatlan ló általában nyomtatáskor jelent meg és gatyamadzag volt a kötőféke. Perőcsényi történet szerint nyomtatáskor vették észre, hogy négy ló helyett öt tapossa az ágyást. Az egyik ember kihúzta a gatyamadzagját, és odakötötte a többi ló mellé. Reggelig dolgoztak vele, akkor vették észre, hogy az ötödik ló nyomtalanul eltűnt. Általánosan ismert az a hiedelem is, hogy az állatlan ló emberi hangon megszólal. Perőcsényben egy csőszt 496