Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

Sági András állatállománya, mikor már öt holdon gazdálkodott, a következő volt: 2 tehén (igavonó is), 5—6 sertés (1 anyakoca). Sági György idejében igavonó jószág nem volt. A felsorolt három család az Ipoly-völgyi társadalomban a három alapvető, jellegzetes réteget képviseli. A Máté család jobbágy, a Vékony család selyemjobbágy, a Sági család zsellér. A három különböző gazdaságban a családlétszám különböző volt. Ha kiszámítjuk, hogy a szántóból egy-egy családtagra átlagosan (gyerekeket is beleértve) hány kat. hold esik, akkor lényegtelen különbséget találunk: a Máté családnál fejenként 2 kh, a Vékony családnál 2,5 kh, a Sági családnál 1,5 kh jut. Ez pedig azt jelenti, hogy a nagyobb birtok lényegében nem ad többet a családtagoknak, mint a kisebb. A gazdálkodási módszerükben sem volt semmi lényeges különbség. Elmondják, hogy: „A 15—20 holdas gazdák is aránylag úgy termeltek, mint a kisebbek, csak mindenből arányosan többet termeltek. Többet termelt búzát, többet termelt árpát, többet termelt kapás növényt. Annyit, hogy többet tudott értékesíteni. De több volt a kiadásuk is." A gazdálkodási módszer azonosságát elősegítette az, hogy szinte a legutóbbi időkig fennállt az évszázadok óta gyakorolt nyomáskényszer. Ebben csak annyi változás történt a jobbágyfelszabadítás óta, hogy az ugart a tízes évektől kezdve felváltották az évelő pillangósok, s ezzel az addig parlagon heverő, csak legelőnek használt ugar nagyobb hasznot hozott. „ ... Annak a hat hold földnek megvolt a vetésforgója, mert itt a vetésforgót betartották. Mindegy volt, hogy Kissé Péteré vagy Nagy Pálé, mindegy volt, hogy milyen keskeny a föld, de ahol búza volt, ott búza volt mindenkinek. Úgyhogy az rnár egy ilyen kialakult hagyomány volt, hogy a vetésforgót betartották. Na most. Minden három évben került búza alá, háromévenként jött a takarmány arra a területre. Az vagy kapás volt, vagy ha az nem kellett neki (kukorica, krumpli), akkor egy-két darab volt neki here vagy lucerna. Vagy vetettek ilyen szálas valami muhart, vagy ilyes valamit. Lennikét. A búzavetést mindig a kapás után szoktuk vetni. De akkor kukorica után búzát nem is szoktunk vetni sose, csak szükség esetén, ha azt agyon trágyáztuk. Mert a kukorica után búza nem mondom, hogy nem volt, de nagyon silány volt. Ha a trágyát kihordták, azt mindig arra a földre hordták, ahol kapás van, s akkor azt bele a kapával, aztán ment bele majd a búza. Legjobban a pillangós után szoktuk vetni a búzát: here, lucerna után. Akkor jó volt a termés."

52 A kötött gazdálkodás azzal is járt, hogy az örökléskor az egy tagban levő földeket annyi felé kellett osztani, ahány része volt a határnak, s ahány fajta növényt egy-egy évben egyidejűleg termeltek. Ez oda vezetett, hogy már a századfordulón felborult a hetvenes évek közepén végrehajtott tagosítás eredménye.

53 A húszas évekre pedig szinte lehetetlenné tette az eredményes gazdálkodást. Például Letkésen a szántóföldek eleve több helyen feküdtek, mert a határ tagolt volt, különböző minőségű földterületek másra voltak alkalmasak, de az egy helyen fekvő földek az öröklési rend és a nyomáskényszer miatt számtalan kisebb darabra hullottak : „ ... Fölsőföld, a másik meg Rétre járó, aztán erre meg vót Följáró, Bagóhegy, Barbák, meg még mi, meg Bögölyök, Kövesértvány. A kisebb gazdáknak is ott volt, csak a nagyobb gazdáknak volt jó széles, a másiknak meg vót olyan, hogy két bokor krumpli ment végig. Amelyik meg gazda463