Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

ember vót, jómódú, hát annak meg vót 12 búkor szélességű föld. De vót a szegényeknek is abba a dűlőbe, csak azoknak olyan kisebb. Mert azok is úgy örökölték, ha nem volt olyan gazdag, csak keveset. Ha pedig sokan voltak testvérek, oszt ha örököltek egy széles földet, akkor elosztották maguk között, hogy neked is jut két sor, meg neked is. Akkor csináltak oda olyan borozdát, oszt azért lett olyan sok keskeny föld. Ahol meg csak egy gyerek volt, ott megmaradt, ott firól-fira örökölték és megmaradt a széles föld."

54 Összegezve az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy a különböző kategóriába tartozó gazdaságok a föld kicsisége miatt családtagjaiknak nem biztosítottak jobb életlehetőséget, magasabb egzisztenciát. Ugyanakkor a gazdálkodás módjában — főként a nyomáskényszer miatt — sem volt semmi különbség egy nagyobb és egy kisebb gazdaság között. A gazdálkodást pedig mindegyik birtokkategóriában nehezítette a földek rendkívüli szétdaraboltsága. Mindez nem tette lehetővé, hogy valaki is egyénileg kitörhessen ezek közül a keretek közül. Nézzük meg most már konkrétan, milyen anyagi lehetőséget biztosítottak tagjaiknak ezek a gazdaságtípusok. A nagycsaládoknál az előny az volt, hogy a családban minden felmerülő munkára megvolt a külön munkaerő. Soha nem kellett más családokhoz fordulni segítségért, vagy bérmunkást fogadniuk. Ez eleve eredményesebbé tette a gazdálkodást. Ennek azonban számszerűen lemérhető eredményei nincsenek. A nagycsaládoknál mindig (ha egy főre számítva nem is több) jelentősebb öszszegek futottak be, ugyanis aratás után több gabonát vagy több állatot adtak el egyszerre. Ez a nagyobb összeg bizonyos fokig a perspektivikus gazdálkodásra is nyújtott módot. Ez például olyanokban nyilvánult meg, hogy az itteni rossz földeket trágyázással jobban tudták javítani, több állatuk volt, vagy trágyát is tudtak vásárolni, „...még a gazdáknak is az vót a szerencséjük itt, hogy juh-akolt vettek ki bérbe. Es abba ágyazták a szalmájukat. Vót itten az én időmben három juhász és három gazda mán abból tudott gazdálkodni. Mer avval a juh-trágyával ha egyszer megtrágyázták, hat esztendeig elég vót a földnek. Mer oszt közbe lucernát vetett, herét vetett és javította a földet, úgy, hogyhát nem hagyta lesoványodni." Ugyancsak előnyt jelentett a nagyobb gazdaság például az erdőjog esetében. Elmondják, hogy akinek 8—10 joga volt, annak már bizonyos jövedelmet is jelentett az erdő, olyan jövedelmet, amellyel számolni is lehetett. (Kb. 1 méter fa járt egy jog után.) Azok, akik csak egy-két jogot birtokoltak, sokszor kénytelenek voltak eladni a nagyobb gazdáknak, mert se igavonó jószáguk, se fogatuk nem volt a járandóság beszállításához. így ők az erdőjogból valójában nem gyarapíthattak. Hasonló volt a helyzet a kaszálóval is. A nagyobb gazdaságok munkaállatként ökröt tartottak, s ezzel a földet jobban meg tudták művelni, s nemcsak a trágyázás, hanem emiatt is valamivel nagyobb terméseredményt értek el. Persze mindezek csak árnyalatnyi különbségek voltak, s nem tették lehetővé azt, hogy lényegesen nagyobb jövedelmet vegyenek a szántóból, mint a kisebb gazdaságok. Többet kellett vetőmagnak hagyni, több volt az adójuk, a több állat számára nagyobb gond volt a takarmány biztosítása (az Ipolyon túli uradalmak kaszálóiban vállaltak részes munkát). S nem jelentéktelen az sem, hogy több családtag között oszlott meg a jövedelem, nagyobb volt a napi kiadás. A legnagyobb gazdaságok sem tudtak más rendszerű és életképes gazdálkodást 464