Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

pénzért vették a lovaknak, ugyanakkor kíméletlenül tönkretették az állatokat, s ez csak tengődéshez, vegetáláshoz vezetett. Ez a különállás és származástudat oda vezetett, hogy bizonyos társadalmi szokásokat is megtartottak, s magukhoz méltónak gondoltak. Ilyen volt a nagyvonalúság, a költekezés, még akkor is, ha ez hitelben történt. Szokásuk volt, hogy a kocsmákban — a falu fő társadalmi összejöveteli helyén — megjelenjenek, és ott a fennforgó dolgokról véleményt mondjanak. Ez azonban pénzbe került. S aki szónokolt, szóval tartotta a többit, fizetett is másoknak, mert így tartotta az illendőség. Noha volt bőven otthon bor, mert szőleje mindenkinek volt egy kevés, a társadalmi összejöveteli hely mégis a kocsma volt. Nem az ivás, hanem a társadalmi szint tartása vitte el nem egy volt jobbágy vagyonát, adósította el. Kemencén, ahol a legélesebben válik el a selem jobbágyok rétege a többitől, beszámolnak arról, hogy a múlt században odaköltöző Lengyel Nándor nevű kocsmáros, aki két szürke lóval érkezett a faluba, 300 hold földet szedett össze a költekező, gavalléroskodó jobbágyoktól: „Na ott vót a Lengyelkocsma. Az a Lengyel Nándor 300 hold földet szerzett a kemencéi jobbágyoktól. Mind hitelbe ment a pálinka, mind hitelbe a bor. Meg még pénzt is kölcsönzött később. Annyira, annyira, hogy pl. az én nagyapámnak, az édesanyám apjának, egy egész házhelye vót, úgyhogy édesanyám, meg mink már ennyi talpalatnyi fődet sem örököltünk nagyapánktól, mert az mind a Lengyel Nándor kocsmájába ment, annak a birtokába került. Biztos tetszett hallani, hogy sok van a rovásán. Na akkor az úgy vót, hogy vót ennek a Nándi bácsinak egy ilyen hoszszú botja, meg mondjuk Feri bácsinak egy ilyen hosszú bot. Amikor elmentek a kocsmába meginni egy féldecit, akkor az öreg mind a kettőbe vágott egy rovást. Mikor mán jó sok vót, akkor: »Na te! Egy fertály fődet vagy valamit vagy ezt vagy azt írass rám!« Nem bírta kifizetni, odament egy hold főd, akkor meg majd egy másik hold. Ez így ment." Ugyanakkor ez a tartás nem nyilvánult meg a falubeli zsellérek lenézésében. Azokkal patriarchális viszonyban, jó barátságban voltak, sőt ugyanúgy házasodtak is egymás között. Közös munkákban kölcsönösen segítették egymást. „Én 13 esztendeig arattam egyhúztomban egy gazdánál. Magyarnak hívták: Öreg Magyar. Tíz mázsa búzából kaptunk egy mázsa búzát. Ővele arattunk. Ö gazda vót, de ő is aratott. Elgyött az enyimet is learatni. Azért semmit nem számított. És akkor őneki vót mán egy fia, olyan serdülő féle. Lovai nagyon jó lovai szoktak lenni. Akkor innen Drégelypalánkra szoktak innen a telepről fuvarozni ölfát. Akkor ő mindig elment megrakodni a fiának, mert hát suhancár gyerek vót. Hát akkor ő mindig későbben szokott elgyünni aratni mint én

s Én már akkor isokszor arattam egy óra hosszát, két óra hosszát vagy ahhoz hasonló. De ezt nem fundáltuk fel egymásnak. Akkor ő, ami nekem gabonám vót, azt behordta az ő lovaival. Hazahozta a termést is, azért se vót semmi. Mivelhogy én dogoztam mikor ő nem ért rá, ő meg helyettem kisegítette. Mondom mink nagyon jól vótunk." A húszas évekre lassan kezd a zsellér-jobbágy különállás elmosódni. A volt jobbágyok nagyobb része anyagilag a volt zsellérekkel kerül egy színvonalra, de van példa arra is, hogy volt zsellérek anyagilag megerősödtek.

41 A határok kezdenek eltűnni. Az egymás közötti házasságok vagy keresztkomásági kapcsolatok is egyre gyakoribbak.

42 Mindez azonban nem vezet a tudat és szóhasználat gyökeres megváltozásához. Egészen a termelőszövetkezetek megalakulásáig találkozunk a jobbágy, a selem jobbágy és a zsellér elnevezés használatával, a jobbágyöntudat megnyilvánulásaival. De ezekkel a megnevezésekkel párhuzamosan 457