Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

ték az egészet Vámosmikolára. Ott vót egy zsidó, Abelesz, annak eladták egybe az egészet, nemcsak az árpát, hanem a búzát is. A vetőmagot meghagyták, mert azt el kellett vetni. Eladták az egész termést, akkor vót egy kis pénz, kifizették az adót, meg ilyen függő dolgaikat és akkor megvették hetenként azt a 25 kiló búzát, amiből vót a kenyér. Ezek újból hordták vissza a sajátjukat az állataiknak hitelbe. Tulajdonképpen ezek tartalék nélkül voltak. Nem vót azoknak tartalékuk. Takarmányt meg az Ipoly mellől szoktak hozni." Ez volt tehát a selem jobbágyok rétege. A jobbágyfelszabadítás után hamarosan, már a 90-es évekre a volt egésztelkesek is elveszítették földjeiket, de társadalmi tartásukból nem engedtek, életformájukban elkülönültek a volt zsellérektől, akikkel ekkor nagyjából már egy színvonalon állottak. Az elkülönülés részben tudati (származás), részben pedig magatartásbeli (büszkeség) és életforma szerinti (fogatos munka) volt. Közülük most csak az életforma szerinti és a magatartásbeli különbségre, jellegzetességre térünk ki, hiszen a tudat egészen az 1950-es évekig élt, s fenntartotta a jobbágykori terminust is. Életformájuk lényegében csak abban különbözött a többi szegényebb sorsú, zsellér eredetű lakosságtól, hogy bizonyos munkákban nem vettek részt, rangon alulinak tartották. A hegyvidéken gazdagon kínálkozó gyűjtögetést és a gyűjtögetett termékek árusítását és az erdei munkát (ölfavágás) alacsonyrendűnek tartották. Ugyancsak kirekesztették maguk köréből az itt virágzó háziipari ágazatokat: fafaragást, kaskötést is. Szolgálni, cselédnek elállni még a leginkább tönkrement emberek sem akartak. Magukhoz méltónak csak a saját földön való gazdálkodást (bérletet is!) és a fogatos bérmunkát tartották. Mindkettő közvetlenül összefüggésben van jobbágykori állapotukkal. A saját telken való önálló gazdálkodás jelölte ki társadalmi helyüket a jobbágy világban, s különböztette meg őket a zsellérektől. Ám az öröklésrend megváltozásával (leányági, azonos jogú öröklés), a megmerevedett birtokhatárok, a földek szabad forgalma és a teleknagyság megbomlása nagyon is hamar felbontotta ezt a csak pillanatnyilag rögzített állapotot, s kicsúszott, elaprózódott kezükön a föld.

38 Egy ideig még a művelés alá vonható közös földek (rét) feltörésével védekezhettek az elaprózódás ellen, de aztán lezárult minden út. Megmaradt töredéktelkeiken igyekeztek gazdálkolni, de bizony ez nem jelentett életalapot. Bérleteket is próbáltak szerezni, de ez a földek rossz minősége miatt valójában már nem kamatozhatott.

39 Maradt volna az, ami a zselléreknek: kihasználni az adott lehetőségeket, megragadni minden kínálkozó kereseti alkalmat, megnyitni válogatás nélkül minden forrást, amiből jövedelem vehető ki. Ám társadalmi tudatuk, származásuk és volt rangjuk ezt nem engedte. Ha már munkát vállaltak, akkor fogatos munkát, s nem kézit végeztek: olyat és oly módon, ahogyan a jobbágyvilágban a robotot teljesítették, s amely akkor is — és következésképpen most is — elválasztotta őket a zsellérektől. Ugyanez különböztette meg őket a jobbágyvilágban és később is, az egyháznak és a községnek tett közmunkák végzésénél is.

40 Rang volt fogattal dolgozni, s nem testi munkát végezni (persze a fogatot nekik kellett megrakni). Igaz, a fuvarozás is helyi, a vidék jellegéből következő adottság, s miért ne használták volna ezt is ki, mint ahogyan a gyűjtögetést, fafaragást, kaskötést, uradalmakban adódó munkát, ölfavágást a zsellérek is kihasználták. De az, hogy főként Bernecebarátiban és Kemencén, de Letkésen is ez a réteg ragadta meg és sajátította ki a fuvarozás lehetőségét, abban a társadalmi örökség, a rétegtudat is szerepet játszott. Ez a munka ugyanis egyáltalán nem volt jövedelmező: a csekély föld elégtelen volt az állatok eltartására, a takarmányt is 456