Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

arra azt mondták, hogy zsellér. Na most ő még jobbágy vót, de mivel földje nem vót, hát odatették: selem jobbágy. Szóval ez mán csak olyan csúf név vót, hogy selem jobbágy." „Idesapámnak az apósa, az is ilyen selem jobbágy vót. Tudom alig termett neki 20—25 mázsa árpája, hogy a lovakat eltartsa." „A jobbágyok kimondhatatlanul büszkék vótak. Még az utódaik is, pedig nem vót földjük semmi, csak olyan selem jobbágyok vagy mik vótak." Természetesen az elhatárolódást az is okozta, hogy párhuzamosan a zsellérek is fokozatosan hanyatlottak. Az előbb már idéztük, hogy Vámosmikolán a Lőrincz család egyik tagja szolgálni ment Kiskeszire, noha eredetileg jobbágycsaládból származott. A helybeni cselédeskedést nem vállalta, mert büszkesége nem engedte. A jobbágyi származás rang volt itt. Túl az Ipolyon, más faluban, olyan helyen azonban, amellyel nem volt Vámosmikolának kapcsolata, már megtehette. Ha néhány év múlva hazajött, itt nem állt el szolgálni, noha semmije nem volt, hanem különböző munkákat vállalt. Kemencén és Bernecebarátin azonban ilyen eset szinte elő sem fordulhatott, mert itt a volt jobbágyok (a selem jobbágyok) kasztszerűen különültek el a többi rétegektől, s nem vállaltak bizonyos munkákat. Itt egyértelműen csak fuvarozásra rendezkedtek be, s nem vállaltak kézi, csak fogatos munkát. „Volt ezeknek egy pár rossz lovuk és azzal fuvaroztak ölfát. Kézi munkát ezek nem végeztek, mert nem illett hozzájuk. A fogatos munkával meg csak tengődtek, mert nekik nem volt elég semmiből sem. A föld arra volt elég, hogy a lovat eltartsa. Jószáguk nem volt, trágyázni nem tudtak, így a föld alig termett. A takarmányt pénzért kellett venni nekik. Állandóan el voltak adósodva, mindenük az adósságba ment. Egy váratlan eset, betegség vagy ha megdöglött egy lovuk, azonnal tönkre mentek. De azért nem csináltak mást, csak ölfát fuvaroztak. Inkább éhen haltak, de nem kötöttek kosarat vagy nem mentek el fátvágni, mint a zsellérek. Nemcsak ölfát fuvaroztak, hanem minden fajta fuvart ők vállaltak. Itt Bernecén nagyon híres volt a bernecei kas, amit háton hordanak. Ök nem csinálták, de ők fuvarozták be Vácra. Ketten-hárman öszszeálltak, fogadtak egy fuvart." „Itt ezelőtt Kemencén egy embernek vót úgy 45 hold körül, Bodroginak, Bószernak (így hívták), annak 22—24. Aztán meg Májer. Annak vót 40 h. Még akkor azt akarta, hogy még vesz hozzá, hogy 50 legyen. Utána már nem vót csak olyan 15—16 holdas, ilyen lehetett vagy húsz. De a legtöbb 4—5—6 hold vót. Ügyhogy vót neki egy pár igavonója, inkább fuvarból éltek. Selem jobbágy vót. Amit az erdőgazdaságban mi most kocsival hordunk fát (mert sofőr vagyok), azt itt régen lovas kocsival szállították Drégelypalánkra, meg Ipolyságra. Akkor a miénk vót. 20 km-re innen kijártak az erdőbe a faluból. Vót vagy harminc ilyen selem jobbágy. Ezek a nagyobb gazdák ugye csak akkor mentek el fuvarozni, mikor nekik nem vót munkájuk a határban. A kisebb gazdák, azok ugye megszántották két-három nap. Lovat vettek mindég, de el nem adták, csak a bőrét. Mert annyira kihasználták, ki is strapálták a lovaikat, hogy soknak ott az erdőn, mikor elment, ott fordult fel a lova. Akkor mi lett? Akkor elment a takarékba vagy ide-oda, fölvette a ló árát hitelbe, akkor mikor elgyött az idő, hogy a ló árát kellene fizetni, nem bírta fizetni. Gyött a termés, akkor eladta a termésit a ló árába, akkor megint nem vót őneki enni, meg az állatjának. így vótak akkor. Ezeket neveztük selem jobbágyoknak. Szóval sújtva vótak ezek akkoriban, adójok, meg mindenök megvót." „Idesapámnak az apósa is selem jobbágy vót. Tudom, hogy nem győzött lovakat venni és amikor megtermett neki az a 20—25 mázsa árpája, akkor vit455