Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

A múlt században lezajló viselethullámzást figyelőknek mindjobban feltűnik a magyar jellegű viselet hanyatlása. Erre utal a Nef elejts egyik 1862-ben közölt cikke,

42 amelyben felszólítják az olvasókat: „Térjenek vissza az ősi öltözékhez különösen hölgyeink s példájokat bizonyára követni fogják a férfiak; de azért nem vonjuk kétségbe, hogy ama szekrényekben még most is több a magyar szabású öltönydaráb, mint az idegen ..." Megjegyezzük, hogy éppen a fent vázolt törekvés, igény kielégítésére hozták létre 1885-ben az Első Nyilvános Szabáistanítási Intézetet, melynek keretén belül vidéki és pesti szabóiparosoknak és szabómunkásoknak — a korabeli polgári öltözéken kívül — a régi típusú magyar díszruhák szabását és elkészítését is tanították. Ugyancsak 140 évesnél régebbi e vidékről való viseletemlék, illetve kifejezésmód, a „csatra kötés". A Regélő 1836. évfolyamában a „Párkányi sokadalom"ról írva a leányok hajviseletével kapcsolatosan megjegyzik, hogy „ ... hajfonataikat — közönségesen hosszúakat — lelógatva viselik s két nagy csatra kötött szalaggal ékesítik a bele fonottan kívül".

43 A mi szóban forgó Ipoly menti falvainkban nemcsak a leányok hajába került szalag-csat, de a necces kendő végeit is hátul, derék magasságban csatra kötött szalaggal erősítették össze. A kifejezést rendszeresen használták kb. a 30-as évekig. — Ugyanezen ismertetésben emlékeznek meg az asszonyok farig érő „Tüll anglais" fej kendőjéről.

44 Feltételezhető, hogy ezt a gyári anyagot ott a párkányi vásáron is beszerezhették, hiszen még jóval későbben is — mint adatközlőinktől tudjuk — érdemes volt osztrák, morva kereskedőknek erre a vásárra eljönniük. A tüll csipkekendő viselete a Felföld jó részén elterjedt, de főként ott és addig volt divatban, ahol és ameddig a díszes menyecskefőkötők viselete szokásban volt. Tehát ezt a viseletdarabot is megőrizték vagy 100 évig. Hét községünk viseletének a közelebbi és távolabbi környék viseletével való kapcsolatára csak néhány kiragadott példával utalunk. Arra, hogy a falusi nők a múlt században, sőt még e század elején is hoszszű szoknyát viseltek ezen a tájékon, Györffy Istvánnak egy 1912-ből való fényképfelvétele is igazolja (2. és 5. kép). Ugyancsak az ő gyűjtéséből értesülünk, hogy a Hont megyei palóc férfiak a múlt század derekán — a ma is még fellelhető — szűk gatyát viselték.

45 A bundáról megemlékezve jegyzi fel, hogy „aki cifrát akart, kecskeméti szűcsöktől vette a váci vásáron".

46 Ezzel választ kapunk arra, hogy az ipoly tölgy esi Szőgyén Márk gazdagon hímzett bundáját hol készíthették, amire az unoka választ adni már nem tudott. Az előzőkben részletesen ismertetett hajvisele tváltozások alapformái az egész Palócföldön ismeretesek. Bizonyos szlovák hatásra az elnevezésekből e vidéken is, meg másutt is következtethetünk. [Brekacs, kráko, varkocs, foncsik (?), tupét vagy stupét.] Nyugatról, a Kisalföld felől származhat a század elején már letűnt arany síkos menyecskekonty — a mi megállapításunk szerint —, a háromrészes, elöl csúcsba futó Esztergom megyeiekkel: a bényi, nánai és muzslaiakkal rokon.

47 A helybeliek emlékezete szerint papírvázas menyecskekontyot viseltek még a környéken Kisgyarmaton, Pádon, Kicsiden és Kernend táján. A fejre való kendők közül ők nem emlékeznek a hosszú bulázó (Muzsla) vagy bujáló (Bernecebaráti) kendőre, de — akárcsak a dolmány esetében — a kifejezést ismerik és használják is: bébulázkodtunk. A tódással készített pendelyt Berneoén is viselték, keskeny gallérral. A szóban levő falvakban azonban szélesebb a pendelygallér, ami feltehetően a hozzájuk közeli Garam környéki falvak viseletének hatását tükrözi. Emlékezetük 440