Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

mesi származású asszonyok viseletét írta le, de azok közül a „kisebb sorsú", tehát egyszerűbb életkörülmények közt élőkét. Ezeknek az öltözetét a parasztasszonyok közvetlenül láthatták, és ha módjuk engedte, utánozhatták is. Ha az ismertetett főkötőket, pruszlikokat a „tiszteletreméltó családnők" az 1850—60-as években viselték, a parasztság viseletébe a 70—80-as években szállhatott le. Mint azt az adatközlőktől tudjuk, ők meg is őrizték az aranyosi őkötő-viseletet egészen a századfordulóig, a pruszlikot meg jóval tovább. Az egyszerűbb, kevésbé vagyonos férfi öltözetéről írva Gyürky megemlíti a dolmány és a magyar nadrág viseletét.

31 A magyar nadrágot a nemesek után előbb ünnepélyes alkalomra a falu tisztségviselői öltötték magukra, majd a gazdák közt terjedt el, és általánosan ünnepi viseletdarabbá vált, főként a hűvös, hideg időre. Ezt a nadrágtípust a falusi férfiak rendszeresen hordták egészen a 30-as évekig, és mutatóba még ma is akad belőle néhány. A dolmány viseletét általánosan e tájon sem vették át, mint az ország nagy részén, de szóhasználatban még ma is él: „Add ide a dolmányom!" — ha a gazda kiskabátját kéri. Ugyancsak Gyürky emlékezik meg arról, hogy kiházasításkor „a kisebb rangúak pedig nagy festett ládákat (teletömve értékes vászonynemúekkel) használtak".

32 Ezeknek a menyasszonyi ládáknak az utolsó hírmondói — azonos vagy paraszti jelleggel — a tölgyesi Ormándy, Gyetván, Varga és a bajtai Baka családok mai napig őrzött ládái. Az öregek még most is régi rendeltetésüknek megfelelően ruhásládának használják, de az ő haláluk után már nemigen lesz, aki megbecsüli ott falun őket. A múlt század derekán a lányok fehérneműt és ágyneműt ,,a legnagyobb bőségben kaptak, mert az a háznál került ki, sőt annak nagy részét a kisasszony fonta. Finoman szövő takácsok mindenütt találkoztak, de azért vastagabb vászony otthon szövetett."

33 Hogy a szövés-fonás ebben a megyében is nélkülözhetetlen volt — mind az úri nép, mind a parasztság életében —, erről Komoróczy Miklós feljegyzi: „Mind a magyarság, mind a tótság a legfőbb ruhadarabjait kizárólag a saját termelésű kender földolgozásából állítja elő."

34 Ismertetésünk kelengyefelsorolásából kitűnik, hogy még az 1940-es években is az ágyneműk java része finomabb-durvább, otthon vagy takácsnál készített anyagból "került ki. Az utolsó harminc évben viszont a háziszövés először csak a rongypokróc készítésére korlátozódott, napjainkra meg szinte teljesen megszűnt. Kendervászonból való ruhadarab háznál már alig van, a gyűjteményekben őriznek néhányat. Ez is egyik oka annak, hogy pl. nem áll módunkban eldönteni, hogy a toldással készített pendelyeket megelőzte-e ezen a vidéken is az eresztékes típusú.

35 Nem érdektelen foglalkoznunk azokkal a viseletdarabokkal, amelyekre régi ábrázolások, feljegyzések utalnak, de a nép már csak halványan emlékezik rájuk; a használatból már kikoptak. Ilyen az úgynevezett végig ráncolt (pamukos) péntő. Talán nem tévedünk, ha ennek ábrázolását az 1816, illetve 1820-ban megjelent Bikessy viseletkép-sorozat 43. képén véljük felfedezni.

36 („Felső Magyarországi szénásparaszt.") Az ábrák megbízhatóságát alátámasztja, hogy a szerző a képeket az utazásai során természet után készítette, valamint a munkához való hozzáállása, amit a szövegrész így fogalmaz meg i(23. 1.): „Aber die Völker, so wie sie sind, so wie sie in allen möglichen Verhältnissen leben und weben systematisch und erschöpfend zu beschreiben, ist die noch bis jetzt nicht gelöste Aufgabe ... National-Bilder-Gallerie, dieses allererste im ganzen Sinne des Wortes originelle Werk." Az előbb említett ráncos pendelyt a Regélő 1837. évfolyamá438