Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

vászonból való pendelyük ebben az időben már teljesen alsóruhává vált. Egyetlen öregasszony emlékezetében csillant még fel a fehér viselet: mikor a ráncos pendelyre emlékezett vissza. Ez azonban nem számított kimondottan egyszerű munkaruhának. A csak munkára való öltözékben: péntő, 2—3 kapcsos kékfestő szoknya, kötény, szűk ujjú ing, stupétos hajon kendő, majd a tyúkosba fésült hajon a hátrakötő kendő — ki nem mozdultak az udvarból. Ha csak a szomszédba mentek is át, mindig vettek magukra legalább egy másik kartonszoknyát s más fejkendőt. Hasonlóképpen, ha mezőre, szőlőbe mentek dolgozni az asszonyok, más kötényt kötöttek maguk elé és a fejükre is jó kendőt tettek, lábukat meg papucsba bújtatták. A föld vagy szőlő végében letették a jó holmit, s munka végeztével újra felöltötték. A munkaruháknál az életkorra utalást elsősorban a piros vagy a kék színről a feketére való áttérés jelezte. Ez a feketefestő ruha mindig pici fehér mintás volt. Hűvös időben nyakba való kendő védte a mellüket és a hátukat, majd ezt követően az egyszerű kartonlebegőt kapták magukra. A fiatalok hagyománytisztelete inkább csak a drágább, értékesebb ruhadarabokkal kapcsolatosan érvényesült, így a munkaruhához tartozó lémeces ing esetében már kifogásként hozza csak elő a fiatal lány, hogy „tótos". A „régimódi ing" a munkaruha egyőtözőj ében maradt meg legtovább, mert ennek mind az anyaga, mind a szabása legjobban megfelelt a célnak. Maga a karton munkaruha a középkorúaknál ma is elfogadott. Az ünnepi ruházat egy öltözője — mind a fiatalok, mind az idősebbek esetében igen változatos volt. Itt az egyőtöző darabjai — a viseletalakulás folyamatának megfelelően — időnként szabásmódban, új öltözetdarabok befogadásával változtak, de színhatásban csak ritka esetben. Ügy véljük, ennek a vidéknek a viseletvirágzása a század első két-három évtizedére tehető. A korabeli fényképeknek e téren igen jelentős szerepet tulajdonítunk, mert hiszen a leghitelesebb összképet nyújtják a szóban levő egyőtőkről, ha színben nem is, de formában, valamint a viseletet kiegészítő apróságokról. Sajnos hétköznapi viseletben, munkaruhában alig-alig álltak fényképezőgép elé. Az ünnepi egyőtő már a gyermekkorban jelentkezik. A korabeli fényképet szemlélve az öregek pontosan meghatározzák, hogy mit adtak annak idején rá a pici gyermekre. Egy 1916-ban készült fényképről a hároméves tölgyesi Kiss Annán a következő ünnepi öltözetet sorolták el: kasmír obony, előtte fodros kötény, hajkötő szalag, kezében hímzett zsebkendő, az obony nyakában hímzett, csipkés nyakfodor, hajában körfésű, lábán patentharisnya és magas szárú, kapcsos, virágos, cifra zsinórral fűzött cipő. Megegyezik ezzel az 1940ben — a kis bajtai Kovács Margitról — készült felvétel, csak a leányka fején kendőcske van (1. kép). Egy jómódú serdülő leánynak a 20-as években 18—20 öltő ruhája is volt. Akik szerényebb viszonyok közt éltek, vagy sok volt a gyermek, ott a legszükségesebb 3—4 öltöző volt csak. Az ügyes, dolgos lány tudott magán segíteni, ha szülei szerényebb viszonyok közt éltek is. így pl. a tölgyesi Izsák Maris (édesanyja Kiskesziből való), akinek szorgalmát mindenki dicsérte és mai napig is emlegetik, annyit keresett munkájával, hogy olyan szép terno szövetruhákat tudott magának venni, mint a gazdalányok. A viselet virágkorában a fiatal leány nyári ünnepi egy öltözőjéhez a követ430