Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

csattra az enyémet", kérték egymást. A kendő szélén tenyérnyi széles berakott mintás csipke futott körül olyan sűrűn berakva, hogy a hátra kerülő csúcsnál szinte ívelten állt. Igen vigyáztak a fiatalok erre a kendőjükre, mert otthon nem is tudták mosni, berakni; ha gyűrött vagy piszkos lett, szaladtak vele az esztergomi tisztítóba. (Csak megjegyezzük, hogy a varrott, fehér gyócs fejkendőnék megfelelő vállra való kendő — emlékezetük szerint — sohasem volt.) 13. kép. Verbóka Teréz dudogós lebegőben (Ipolytölgyes, felv. 1918. repró Gyerkó Tibor) A selem- meg a fcasmzrkendőknek különösen megbecsült fajtája volt a piros vagy kék gombos kendő, vagyis a csomózott rojtú kendők. Ezeknek a szélibe koszorú futott, közepe meg csupasz volt (9. kép) A belinder kendő (berliner gyapjú fonalból) olyan tartós, igen meleg kendőfajta volt, hogy van asszony, aki az 1911-ben — fiatal korában — kapott színeset feketére festve még ma is viseli. A legrégebbi visszaemlékezés szerint hűvös időben a nyakba való kendőket — kb. a 90-es évekig — közvetlenül az ingre kötötték, majd a pruszlikra került a necces kendő, a lebegőre meg a selyem- és a kasmír-; télen vagy bebujázkodtak belinder kendőbe, vagy a kasmírkendő fölé felöltötték a kacat. A nyakba való kendő viselete a 20-as évek derekától mind ritkább lett, s a 30-as években általában már el is hagyták. 420