Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

sokszor, a lebegő és a blúz háta mindig egy egyenes darabból szabott, és a hónaljtól futó oldalvarrással kapcsolódik a mellrészhez; nem lényege a test derékvonalának szabással való hangsúlyozása; elöl mindig gombolással záródik. A lebegő és a blúz díszítése leggyakrabban a gépvarrással kapcsolatban átvett hajtásolás, a mizli. A három utóbb említett ruhadarab a németes, városi-polgári viseletből került be a falusi ruhák közé, s velük a kétrészes ujjaszabás is. Rékli. A 80 éven felüli öregasszonyok egybehangzó emlékezete szerint a legrégibb női, télen viselt, meleg ruhadarab a rékli volt. (özv. Dudás Nándorné Hegedűs Franciska, szül. 1891; özv. Molnár Mihályné Horváth Rozália, szül. 1883; özv. Nagy Jánosné Hegedűs Anna, szül. 1895.) Ezt az б édesanyjuk sem viselte már a századfordulón, csak mányikájukon, öreganyjukon, ides szülén látták még. Általános viselete körülbelül az 1850—60-as évekre tehető. A rékli a felsőtestet csak derékig fedő téli viseletdarab volt, de csak a jobbmódúak hordták s ők is igen megbecsülték. Czibulyámé emlékezetében már csak az élt, hogy gallérja ritkán volt, az ujjai simán feküdtek a vállnál, s a farkot papírral bélelték alá, hogy álljon. Dudásné arra határozottan emlékezik, hogy apró rakott, a deréktól alig pár ujjnyival lejjebb érő, elálló farka volt, ami nem futott egészen körül a derékon. Molnár Mihályné szerint a farokrész visszáját sokszor bélelték rövid szőrű juhprémmel, ami viseléskor ki is villant. A gazdagabbakénak a dereka is báránybőr béléses volt; keskeny álló gallérra emlékezik. — Özv. Nagy Jánosné tudta a legrészletesebb leírást adni, mert neki sokszor kezében is volt a ruhadarab. Emlékezete szerint fekete posztóból volt a külső borítása, amit vastagon béleltek. A háta közepén és a két hónalj alatt, oldalt egyenesen futottak le a varrások. Elejét végig gombolták. Keskeny gallér vette a nyakat körül. A kabát derékvonala alatt, de csak hátul, sűrűn egymás mellett, íves végződéses farok (fodorrész) futott, ami a faron a szoknyaráncoktól hullámosan felállt. Ez egybevág a Molnáráé szemléletes jellemzésével: olyan volt a felálló farka, mint a vagdalt sült szalonna. A rékli ujjai a vállra simultak. A kaca váltotta fel kb. a 80-as, 90-es években a rékli viseletét. Ezt a ruhadarabot is fekete, finom, Vékony posztóból varrták. Tőtött fcacának is nevezték, mert vastag flanérral bélelték az ujját, a dereka meg vattával töltött volt. Dudásné mint gyermeklány az 1900-as években már nem szívesen öltötte magára: csak ríva vette fel, pedig saját bevallása szerint abban az időben más fiatalra is ráadták még. — A fcacdnak a nyakkivágása nagy ívelésű volt -(gallér nélkül), mert alatta viselték nyakba téve a petrezselymes kasmír kendőt, aminek a derékon hátravezetett két vége a hátrészen a kaca széle alól kilátszott. Testhez szabott ruhadarab. A hátrésze a lapockákon ívelten fut keskenyedve a derékig, ehhez az íveléshez kerül az elejét adó rész közvetlenül. A derékvonalban sokszor varrás nem fut körül, mert a három derékrésszel együtt szabták ki a szoknyaráncokra boruló, 8—10 cm széles, harangos részt is, ami hátul két szembefordított, lefelé bővülő, mély szembehajtással két farkot alkotott, amiket a derékvonalnál 1—1 gombbal fogtak le. A hát ívelt vonalát mindig hangsúlyozták valami díszítéssel. Előfordult, hogy fekete bársony széles szegéllyel vették körül a nyakívelést és továbbvezették a kaca elején, a záródás két felén végig. Horgos kapcsokkal vagy háromujjnyis csattkapcsokkal zárták végig az elejét. Az ujja egyrészes, vállnál csak néha betartott, sonka szabású volt. (Vö. Börzsöny Múzeum, ltsz.: 74.5.50. Letkés. — II. tábla.) A tőtött kacat igen megbecsülték, anyáról lányára szállt, s aki kedvelte, öreg koráig viselte. Volt, aki még az 1940-es években is felvette. 414