Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

U. Kerékgyártó Adrien: Részletek egy Ipoly menti magyar falucsoport viseletemlékeiből

1. kép. Kovács Margitka 2. kép. Palóc leány •(Bajta, felv. 1940-ből) ,(Győrffy István felvétele 1912. Fk. 13 988) ingek mintájára — a vállrészes szabással készült női ingek viselete. Ettől az időtől aztán a derékrész hol vállfoltos volt, hol meg vállrészes, de a pál'ha nem hiányzott és az ujjak sima szűkítettek voltak, ezért sípujjúnak nevezték mindet. Ilyen kendervászonból való vállrészes ing a Néprajzi Múzeum 74.207.3. sz. darabja, melynek a derekát még bővíteni is kellett; az ujján keresztszemes dísz fut körül; a Börzsöny Múzeum tárlójában levő már sifon anyagból szabott vállrészes ing elejére hajtásolást gépeltek, a szűk ujjára pedig — éppen, mert ennek az anyagnak a szálait számolni nem lehet — színes laposhímmel varrtak koszorúsdíszt ki. Néhány menyecskének ilyen ünnepre való kivarrott ujjú gyócs inge 10—15 is volt. Ezeknek a sípujjú ingeknek az ujja legszélére 2—3 cm széles gyári hímzett batisztcsíkot is varrtak, amit Tölgyesen csipkének neveztek. (I. tábla.) A kivarrott sípujjú ingben jártak a fiatalok táncba, ehhez a félpruszlik illett; az egyszerű sípujjú ingekre a középkorú nők mindig lebegőt vettek. Az öreg asszonyok legtöbbje még ma is sípujjú inget varrat magának. A .sípujjú ingek mellett ünnepélyes alkalmakra, templomba bejött a szalagos-, puffancsos-, ritkaing viselete. Mivel erre sohasem vettek rá más ruhadarabot, mint a pruszlikot, tehát a bő ujja érvényesült, ezt Tölgyesen egy ingnek nevezték. Bajtán fölfújt ujjúnak. Ennek a dereka minden esetben gyolcs volt, eleje gombokkal záródott, az ujjait válltetőn erősen ráncolt, gyári, szeles (35— 40 cm), hímzéses szélű batiszt csíkból varrták; félmagasságban niadzagházat ké407