Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

a másik három község ez időben épült házai között — nem szépségben, hanem mutatósságban — jelentkező különbség azonban nem csupán anyagi természetű okokra vezethető vissza. Diósjenő, Perőcsény és Tésa lakosságának jövedelme elsőisorban mezőgazdasági eredetű volt, jövedelmüket tehát főként a termelés bővítésére szolgáló létesítményékbe fektették, s nem a lakóházak „korszerűsítésére" vagy újak építésére fordították. Emiatt, ha meg is indult az épületek formai és „funkcionális" átalakulása, ez a jelenség sokkal mérsékeltebben érvényesült. Az építészet: A két világháború között épült házaknak mindig ástak alapot, s ebbe terméskövet vagy patakkövet dobáltak. A falát Szokolyán erdei- vagy magyar ma ji-, a módosabbak bajdázói-, Perőcsényben pedig puckósi kőből rakták, ezzel szemben Diósjenőn és Tésán még ez időben is zömmel vályogtéglából 30. kép. Lóska Sándor tulipántos ládája i(Szokolya, 1810) építkeztek. Diósjenőn csak a húszas évek végén terjedt el (a borsosfoerényiektől tanulták) a módija vagy más néven vályoghányó prés. Főként azok használták, akiknek nem volt gyakorlatuk a kézzel való vályogvetésben. Szokolyán kőből rakták a lábazatot (sziklop) is. Ez a faragott kövek formája és elhelyezése szerint lehetett pókhálós vagy ritkábban kvadrátos. A tégla inkább Diósjenőn volt terjedőben, a harmincas évek végén divatba jött a Vácott készített fehér tégla, amit cementtel kevert mésznomókból készítettek és gőzön szárították. Jó hővezető képessége miatt a belőle készült ház hideg volt, könynyen magába szívta a vizet és hamar szétfagyott, de olcsóbban lehetett hozzájutni, mint az égetett agyagtéglához. A negyvenes évekre általánossá vált a cserépfedés, még Diósjenőn is, ahol pedig 1920-ban még nádas vagy szalmás volt a házaknak több mint a fele.

47 A cserépfedés elterjedése, valamint a házak szélesebbé válása miatt átalakult a tető szerkezete is. Szokolyán már az I. viliágiháború időszakában kialakult a széklábas tetőszerkezet. Ennék az a lényege, hogy a szarufák közepénél oldalszelement (Szokolyán mondják székszelemennek is) helyezték el, s ezeket lábakhal támasztották alá. A két szelement kakasüllőhöz hasonlóan elhelyezett mellszorító fogja össze. A mellszorítót és a lábat karpánt, a láb külső részét pedig a szarufával párhuzamos és a padlásgerendába csapolt támasz merevíti. Ez a szóklábas tetőszerkezet a többi faluban nem nagyon terjedt el (Diósjenőn szinte nem is találkoztunk vele), mert a mellszorító a padlás rendeltetésszerű használata közben útban volt. Ezekben a falvakban inkább a dőltszékes tetőszerkeze22* 339