Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén
ház két végén — Gönyey szerint — ágos volt, s erre helyezték rá a szelement! 2 ' 1 Ezzel szemben azoknál a pincekunyhóknál, amelyek mindmáig megőrizték a szelemenes tetőszerkezet emlékét, ollóágas tartja a szelement. Gönyey is hasonló értelemben tudósít a szőlőbeli kunyhók, pincelejáratok tetőszerkezetéről. 25 E kétféle adat alapján úgy érezzük, nincs megnyugtató módon tisztázva a lakóházban levő szelemen alátámasztásának kérdése, elképzelhető, hogy mindkét megoldás ismeretes volt, s időben követték egymást. B) A szelemenes tetőszerkezetű házak építésével olyan régen felhagytak, hogy a 30-as években már sehol sem lehetett ilyen épületet találni. Az ekkor fellelhető legrégibb házakon a csüngő szarufák a pallásgerendán feküdtek. Mestergerenda már ritka volt, a szelemen eltűntével belépett azonban a kakasüllő, amely felül összefogta a két szarufát. Az ilyen tetőszerkezetet szarufák és a pallásgerenda csatlakozásának módjáról fecskefarkas tetőszerkezetnek nevezték. C) Az épületfával való takarékoskodás érdekében csökkentették a pallásvagy kürtőgerendák számát. Ez a koszorúfa — mint kiváltó — alkalmazásával vált lehetővé. Ennél a megoldásnál a szarufák nem a pallásgerendán nyugszanak, hanem a pallásgerendák külső szélére — a sárgerendával párhuzamosan — helyezték el a koszorúgerendákat, s a csüngő szarufák erre támaszkodnak fecskefarkas bevágással (más néven katnival). A csüngő szarufa és a koszorúgerenda csatlakozását egy hosszú, mindkettőn átütött faszöggel erősítették meg. így lehetővé vált, hogy noha a szarufákat továbbra is 1,0—1,1 m-enként helyezték el, a pallásgerendák kb. 1,5 m-re kerültek egymáshoz. A koszorúgerendának nemcsak statikai, hanem esztétikai szerepe is volt. A homlokzaton kinyúló koszorúgerenda végét gyakran díszesre faragták. Néha a sárgerenda is kinyúlt a falból, de ezen soha nincsen díszítés. D) Diósjenőn, Perőcsényben és Tésán az I. világháború után, Szokolyán már a századfordulón lerövidültek a szarufák és nem értek túl többé a koszorúgerendán, hanem a pallásgerendára támaszkodtak, abba csapatták be. Ennek a szerkezeti megoldásnak német kötés a neve. E) A rekeszes (fiókos) fedélszerkezetet a fahiány hozta létre, Gönyey talált néhány ilyen házat Disójenőn. 26 Nem volt általános, nem is tekinthető fejlődési fokozatnak, inkább az egyéni találékonyság hozta létre. F) Az előbbihez hasonló, de sokkal elterjedtebb volt — főként Szokolyán — a duplagerendás tető, vagy süllyesztett mennyezet. A célja az volt, hogy a ház kívülről magasabbnak, tehát módosabbnak tűnjék, mint amilyen a valóságban. A módszer lényege, hogy a sárgerendán nyugvó pallás- vagy kötőgerendákra (tehát a padlás síkja fölé) tovább falaztak, kb. 30—60 cm magasságban, s erre újabb koszorúgerendát (második sárgerenda) helyeztek. Erre fektették 4 méterenként a felső kötőgerendákat, amelyek túlnyúltak a falon és isztrit vagy gangot alkottak. 27 Két ilyen kötőgerenda közé — a padlástérnek a gang felé eső Уз-ában — fiókgerenda-szelement tettek, s ebbe csapolták méterenként a fiókgerendákat. Ehhez a megoldáshoz igen sok faanyag kellett, és a szerkezet nagy helyet vett el a padlástérből. G) Az I. világháború idején terjedt el az a módszer, hogy a szarufát különböző hosszúságú, ún. kölökkel megtoldották. Erre két ok miatt kerülhetett sor. Vagy vízcsendesítőt akartak, vagy azt, hogy rövid szarufa, illetve pallásgerenda esetén is széles ereszt kapjanak. így jött létre a kölkezett, vagy németből vett szóval anciglis (anciklis) tető. Ha vízcsendesítő készítése volt a cél, akkor csupán a szarufát nyújtották meg vele hegyesszöget bezáró kölök-gerendá= 320
