Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén
mellé helyezett és meglehetősen hevenyészve összetákolt pévás. A kertben kapott még helyet alkalmanként egy-egy disznórajcsur (disznók nyári karámja), vagy a juhok számára készült szárazhel. A vizsgált területre jellemző hagyományos telekformákat a 2. képen láthatjuk. A legrégebben ismert kerítést fűzfavesszőből (rakottyából fonták. (3. kép) Diósjenőn kecskekerítésnek, diáklécánák 8 nevezték, Szokolyán gyep 9 , Perőcsényben és Tésán pedig gyöpő volt a neve. Ezeken a régi kerítéseken az állatok számára fonott sövénykapu (lécás kapu), az embereknek pedig hácskó szolgált: az előbbit nyitni és csukni kellett, az utóbbin pedig át lehetett hágni. Az utca felé rendszerint rovatékos, fából készült kerítés határolta a telket, Szokolyán azonban már a századforduló után divatba jöttek a bajdázói kőből faragott kőkapuk, amelyeket ma is a falu főbb nevezetességei között tartanak számon (4. kép). (A kapukat Schiffer Antal kismarosi kőfaragó mester készítette.) 10 Ezek a kapuk — amelyek tulajdonképpen a régi, fából faragott kapufélfák utánzatai — valóban szépek: robusztus egyszerűségük teljes összhangban van anyagukkal, a szürke terméskővel. A két világháború között A hagyományos házforma átalakulása megváltoztatta az egész telek elrendezését. Mivel kisebb család élt rajtuk, az épületek is kevesebb helyet foglaltak el. A két világháború között kialakult telkek utca felőli részét általában az L alakúra épített (vagy toldott) ház egyik ága zárta le, s gyakori volt az a megoldás, amikor ezen az épületrészen keresztül széles és fedett bejárat, úgynevezett kapualja vezetett az udvarra. A húszas évektől kezdve rendkívül érdekes társadalmi jelenséget figyelhetünk meg a vizsgált községekben, de különösképpen Szokolyán. Elsősorban itt következett be ugyanis olyan gazdasági fellendülés, amelynek forrása a nem mezőgazdasági eredetű jövedelem fokozódása volt. Ennek eredményeként sok házat alakítottak át és sok újat építettek, de az ekkor kialakult telkeken jól megfigyelhető a gazdasági tevékenység háttérbe szorulása: az udvar első részén virágoskerteket, szőlőlugasokat rendeztek be, az ólak és a baromfi hátra és mind kisebb területre szorult. Az új épületek gazdasági rendeltetésű részének arányai csökkentek. Ebben az időben alakult ki Szokolyának az a központi része, amely már szinte kisvárosias jellegű: az L alakú házak utca felőli szára szinte folyamatos sort alkot, és az épületek elől eltűnt a kiskert. A másik három faluban korántsem következett be a telekelrendezésben olyan mértékű változás, mint Szokolyán, ahol a lakosság egyre kisebb hányada foglalkozott mezőgazdasággal. A korábban kialakult és elsőrendűen a gazdasági tevékenységhez igazodó rend továbbra is megmaradt, legföljebb néhány új építmény keresgélte a helyét ebben az időszakban a telken. Elsősorban azok, amelyek a szabadkéményes pitvarok átalakítása nyomán szorultak ki a házból, nevezetesen a nyári konyha, a kenyérsütő kemence és a füstölő. A gazdasági épületek melléképületekké válásának jeleit azonban ezekben a községekben is megfigyelhetjük: egyre több különálló kamrából lesz nyári konyha, a disznó- és a baromfiólak pedig kezdenek hátrébb húzódni, egyre ritkábban kerülnek az udvar lakóházzal szemközti oldalára. Diósjenőn is megfigyelhetjük a két világháború közti időszakban épült (vagy bővített) L alakú házakat, bár korántsem terjedtek el annyira, mint Szokolyán. Perőcsényben és Tésán viszont éppen csak mutatóban van belőlük. 315
