Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

paraszti termelésnek is alapvető egysége volt. A gyermek korántsem volt olyan mértékben eltartott, mint manapság, sőt, már igen hamar munkaerőként lehetett rá számítani: a család jóléte, jövedelme szorosan összefüggött a tagok számával. Azt ugyanis, hogy milyen növényféleségeket termeltek, nemcsak a birtok, de a család nagysága is meghatározta. Akiknek nem volt gyermekük, vagy kevés volt, azok „szívesebben vetettek, mint ültettek", vagyis a kevésbé munkaigényes kultúrákat részesítették előnyben. Ahol viszont népes volt a család, ott bőségesen tudtak kukoricát, krumplit, répát, zöldségfélét, szőlőt termelni. A 12 esztendős fiúgyermek már segédkezett az állatok etetésénél, hajtott, állatokat őrzött, olykor kapált is. A 14—15 esztendős szántott, 2—3 évvel később már aratott. A 12 esztendős leányka kiment az asszonyokkal kapálni, néha állatokat őrzött. A 13—14 esztendősök az aratásnál markot szedtek, kötelet csináltak, gereblyéztek. Kellett tehát a gyermek, helye volt a paraszti munkamegosztásban. Volt is belőlük elég: az 1881-es népszámlálás szerint átlagosan 7—8 főből állt egy család. Az épületek hosszan elnyúlva, egymás mögött helyezkedtek el, mégpedig úgy, hogy az utca felőli részen volt a lakórész, s közvetlenül mögöttük — velük egy födél alatt — sorakoztak a kamrák és az istállók. A nagycsaládok igénye szerint egy-egy telken több épületegység sorakozott egymás mögött hoszszan elnyúlva. „Vannak fontosok — írja Gönyey —, amelyeken egymás végiben hét család lakik."

2 Ezeknél a hosszú házaknál azután természetesen közösen használták a telket. Ez még testvérek és rokonok között sem képzelhető el súrlódások nélkül, a nagycsaládok szervezetének fölbomlását követően pedig, ami2. kép. Hagyományos, XIX. századi teleformák a) Szokolya, b) Diósjenő, c) Perőcsény 312