Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

még több bajt okozott a közös udvar. Hiszen telekkönyvileg felosztották — harmadolták, negyedelték — ezeket a telkeket, de ezt a valóságban nem lehetett kor már mind gyakrabban esett úgy, hogy „idegen" került egy-egy házrészbe, betartani. Egyebek mellett az ilyen természetű feszültségek is siettették a nemzedékek szétköltözésének folyamatát. A főépületnek a telken való elhelyezkedésével kapcsolatosan meg kell még emlékeznünk egy olyan jelenségről, amit csak Szokolyán tapasztaltunk. Gönyey is említi

3

, s néhány idős adatközlő is hallott róla, hogy Szokolyán az „istálló valamikor az utca felé fordulva a ház elején volt". Az ilyen módon elrendezett telekről azonban már nem sikerült bővebb ismereteket szereznünk. A múlt század második felében kialakult faluképre a vizsgált területen általánosan jellemző volt a ház előtti kiskert. Ettől a szokástól csak kivételes esetben, rendhagyó domborzati alakulatok miatt tértek el. A házak tengelye általában merőleges az utcára, csak a diósjenői főutca délnyugati oldalán van mintegy 15 olyan ház, amely fűrészfogas elrendezéssel épült. A kiskert azonban itt is megvan. Érdemes megemlékezni a kamrákról, amelyek nagyjából a századfordulóig a telek házzal szemközti oldalán épültek. Különösen Diósjenőn

4 és Perőcsényben volt általános ez a megoldás, mert a nagyobb arányú mezőgazdasági termelés eredményeként náluk több terményt kellett tárolni. Szokolyán viszont már egy 1789-ből származó hagyatéki leltárban is lakóhelyiséggel és pitvarral együtt épült kamráról olvashatunk.

5 A lakóházból — újabban kamrából — és istállóból álló épületsort (Diósjenőn épség a neve) rendszerint a színszerű szárazhel zárta le, majd az épülettel egyvonalban, de hátrébb következett a farakás, általában a trágyadomb és néha az ólak. Ez azonban már a múlt század végén is inkább csak amolyan elvi elrendezés volt, amitől a valóságban egyre sűrűbben el kellett térni. A nagycsaládok felaprózódásával ugyanis a portán több kamrát, ólat, szárazhelyet építettek, melyiknek hol tudtak helyet szorítani. A kenyérsütő kemencének nincs kialakult helye az udvaron, hiszen csak a századforduló után (a szobabeli kályha megszűnésekor) került ki a házból és szemmel láthatóan nem találja a helyét a telek hagyományos rendjében. Emiatt a kenyérsütő kemence az udvar legkülönbözőbb részére jutott: a ház vagy a kamra mögé — azokkal egybeépülve, vagy magában —, néha pedig egészen hátul, az udvar kert felőli részén. A telek hátsó részében — a kertben — helyezkednek el a pajták. Ezek az építmények sem nagyon régiek a vizsgált községek telkem, tulajdonképpen csak a növénytermesztés intenzívebbé válásával terjedtek el. Ez az időszak Diósjenőn, Perőcsényben és Tésán a XIX. század derekán, Szokolyán inkább a vége felé jelentkezett, de mindenképpen felmerült az a gond, hogy a gazdasági udvar akkorra már zárt egység volt, s így a pajta rendszerint kiszorult а kertbe.

6 Perőcsényben és Szokolyán azonban azt is megfigyelhettük, hogy a pajtát néhány esetben az istálló után, a főépülettel egy fedél alatt helyezték el. Érdekes megfigyelni, hogy a telekrendezést jól mutató, ún. II. katonai felvétel térképén a diósjenői széles főutca ÉK-i oldalán a pajták zöme a telek közepén, az udvar és a kert között, a DNy-i soron — ahol a kert vége nem ütközött hegyoldalba — csaknem mindegyik a kert alsó végében található. A pajta előtt volt régen a szérű, ahol a kör alakú ágyáson lóval nyomtattak. A szérű mellett volt Diósjenőn a szemház, ide söpörték be a szérűről a szemet.

7 Máshol nem tudunk ilyen építményről. Általános volt viszont a pajta 313