Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidékének településföldrajzi viszonyai
telkektől kezdve az Ipoly és a „ftisztelendő plébános Ür birtok tagjára dűlve minden gazdának egy tagban", az országút mellett sorban mérték ki. 55 A szántón és kaszálón kívül az egykori úrbéresek „osztályon felül" használták a kendereseket, káposztásokat, szilvásokat (Nagybörzsönyben a Börzsönypatak mellett, a falu alatti részen voltak a kenderesek és káposztáskertek; Kemencén a Szilvás túl a Kemence-patakon, a Zsellér-hegy alatt terült el). A tagosítás rendszerint meghagyta eredeti állapotukban, azonban nem külön telki járandóságként használhatták azokat, hanem beszámították mindenkinek a külső földilletményébe. Ugyancsak osztályon felüliek voltak a szőlőföldek is, amelyeket — az irtványokhoz hasonlóan — teljes egészében külön kellett az úrbéreseknek megváltaniuk. Míg az irtványok sorsát elrendezte az úrbéri egyezség, ez a szőlőváitságra nem vonatkozott, az ettől függetlenül, más időpontban történt meg. 56 A tagosítással rendeződött a legelő és erdő használatának rendszere is. Az egyes telki állománynak megfelelően határozták meg az illetékesek haszonvételeit, illetve jogait. Mint az ország egyéb területein is, közös használatban volt a legelő az úrbéres világban. Falvainkban, tekintettel arra, hogy az Ipoly melletti réteket inkább kaszálóknak használták, a legelő a rosszabb talajú határrészekre szorult, rendszerint a hegyi völgyekbe (Börzsöny, Bernece, Kemence stb.). A XIX. század második felében végrehajtott tagosítás során meghatározták az egyes volt jobbágy telkeknek megfelelő legelőterületet, az összesét pedig elkülönítették a földesúri legelőtől. Az egyes falvakban a legelőj árandóság túlnyomó részben a legelőterület nagyságának függvénye volt. A kemencéi jobbágyok 1857. évi kérelméből kitűnik, hogy „Kemencze község határában olly silány a' marha legelő, hogy: azonn az eddigi csekély számú marháik sem élhetnek meg, — hanem minden munkánál nyár által istállón tápláltatnak. Ezért a leendő marha legelőt ház helyenkint 13 holdjával — úgy megállapítani kérjük —, hogy: a helység fölötti haszontalan köves oldalak: árkos patak, nevezetesen: Nagy motaj, Gombhegy oldal, Szent szög, és Száraz fák a legellő illetményen felül hagyatnak meg." A jobbágyok megítélése szerint csupán az erdőben lehetne megfelelő legelőhöz jutni, s azt a „Kraholya, Zöldbikk, Cziptsina hegyesig, — s ha abbul ki nem telne, Gát allyábul ki hasítandónak" óhajtanák. 57 Ez az elképzelésük nem valósult meg, mert a tagosítási egyezség szerint csupán 5 hold gyeplegelőt kaptak telkenként, s ráadásul juttatták nekik a „nagy legelői térben" levő 50 hold, valamint a perőcsényi határ felé eső parlagokon található 25 hold hasznavehetetlen területet. Az 5 hold gyeplegelőt ugyanakkor az uraság az erdei térből 3 holddal pótolta, így összesen a kemenoeiek volt jobbágy telkük után 8 hold legelőhöz jutottak. 58 Hogy a kemenceiek csak 8 holdat kaptak a kért 13 hold legelő helyett, magyarázatot kapunk rá, ha felidézzük egy 1803-ból való kérelmüket, amelyben a következőket jelentik ki: „mivel Istennek hála legelő mezőben nem szűkölködünk, folyamodtunk a' Mltgos Urasághoz, hogy Öreg Szöllők helyett engedelmet kapnánk, Kutya hegy, és kis-marus Szöllők közt való legelő mező darabot Szöllőkre fordítani". Ezt a kérelmüket az uradalom méltányolta is, azzal a kikötéssel többek között, hogy nyilatkozatot kellett adni a jobbágyoknak, miszerint: „ezen szöllő hegy közönséges Legelő Mezőbül fog ki szakasztatni, mivel több rend-béli untatásunk iránt engedtetett meg, fogadást teszünk, hogy a' pascuumnak rövidsége miát soha Méltóságos Uraságnak alkalmatlankodni nem fogunk". A környéken a legkevesebb legelőt Bernecén mérték ki, jobbágyok csupán 266
