Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

A szüret után — bár a gazdasági munkák szüneteltek — a szőlősgazdák rendszeresen kijártak a présházakba, pinceházakba. Több présházban kamrát falaztak el, ahová fából ácsolt heverőt, asztalt, székeket, ülőkéket helyeztek el. Munkaidényben itt lehetett megpihenni esténként, vagy itt szórakozhattak a pinceszomszédok télen-nyáron egyaránt. Nagybörzsönyben sok présházban még szalonnát és húsféléket is tartottak. Barátiban keserűtúrót vittek ki présházba (ott geletában tartották), amit borozgatás közben fogyasztottak el. A szórakozásnak .szokásjellege is volt Nagybörzsönyben: farsangkor ki kellett menni a férfiaknak a présházba, illetve a pincékbe, s vörös bort ittak a szépségre, fehér bort pedig az egészségre. Ugyancsak Nagybörzsönyben, a farsang egyik napján ittak az emberek bort a pincékben, hogy abban az esztendőben szúnyogok ne legyenek. összegezés Falvaink a Kárpát-medence legészakibb fekvésű szőlőtermesztő vidékén helyezkednek el. Erről a területről — néhány statisztikai jellegű leírástól eltekintve — néprajzi feldolgozás nem született.

33 Az utóbbi évszázadok történeti és recens forrásanyagát tekintve megállapítható, hogy az ÉNy-Börzsöny falvaiban a szőlészetnek és borászatnak említésre méltó jelentősége volt. Az Ipoly folyó és Börzsöny hegység között meghúzódó falvak közül Nagybörzsöny jelentősége emelhető ki, mivel ott a paraszti gazdaságok életében a bor figyelemre méltó értékképző volt. Néhány helység kivételével azonban a szőlő és bor nem a jövedelmezőség, hanem az önellátás szempontjából volt érdekes. A szőlő — mint az Északi-középhegység más vidékeihez hasonlóan — az elmúlt évszázadokban irtványföldeken keletkezett vidékünkön is. Jellegzetes telepítésmódja az elletés, amelynek legrégibb eljárása a vetettszőlő és a kátyúzás. Az egyéb szőlőmunkák (metszés, kötözés, permetezés stb.) terén különösebb jellegzetességek, helyi sajátságok nem ragadhatok meg, csupán terminológiai vonatkozásban jelentkeznek sajátos helyi elnevezések, kifejezések (pl. a visas szőlő Kemencén, az ászokfa csontérfa neve Ipoly tölgyesen). A szőlőművelésnek, mint hagyományos technológiai eljárásnak, a borászatnak, mint jövedelemgyarapító tényezőnek vizsgálata mellett, vidékünk falvaiban — településrendszeri vonatkozásban — különösebb figyelmet érdemelnek a határ meghatározott részein csoportosuló szőlőgazdasági üzemhelyek. Ezek túlmenően azon, hogy ezek építészetileg rendszerezve sajátos, hagyományos kivitelezési módot, eljárást képviselnek,

34 gazdasági tekintetben is nagyon érdekesek, hiszen meghatározott módon kapcsolódnak az egész településrendszerhez, illetve az egész paraszti gazdaság üzemszervezetéhez. A csoportosan jelentkező pinceházak, présházak egyes falvakban alapvetően előidézték a településrendszer funkcionális tagolódását, megosztottságát. Azon túlmenően, hogy a domborzati viszonyok is közrejátszottak a pincéknek a belső portától való térbeli elkülönüléséhez, minden bizonnyal okként számba vehetjük kialakulásukban a feudális tulajdonviszonyokat is, amelyeknek értelmében a szőlő mindenkor a földesúr tulajdonát képezte. Célszerű volt, hogy a pincék meghatározott, jól ellenőrizhető helyre kerüljenek, ami a földesúrnak szolgáltatandó bordézsma szempontjából éppen szükségszerűnek mutatkozik.

35 Falvainkban jelentős százalékban az építmény nélküli lyukpincék találhatóak meg. Feltételezhető, hogy a XVIII. század elején, a falvak újjáéledését 239