Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

Az 1873-as adatok szerint legtöbb fehér bort Nagybörzsönyben találunk, míg a vörös bor aránya kedvezőtlenül alakult. Perőcsény, Tölgyes és Vámosmikola kivételével kevés vörös bort termeltek falvainkban, s érdekes, hogy Nagybörzsönyben egyáltalán nem mutattak ki vörös bort. Sillerbort vidékünkön csak Nagybörzsönyben termeltek. Századunkban már — bár pontos adatokat nem ismerünk — Nagybörzsönyben is termeltek vörös bort. Vidékünkön csingrerbort is csináltak. A szűrés után, ha még jó volt a törköly, vízzel feleresztették a kádban levő szőlőzúzalékot, s belőle préselték a csingert. Az egyes munkák alkalmával ezt a bort vitték az emberek magukkal a határba innivalónak, s ezért kapta a kapásbor nevet is. A leszűrt, kipréselt mustot a pincébe hordják az előre kimosott, ászokfára. vagy csontérfára (Ipoly tölgy es), Gangponra (Nagybörzsöny) helyezett hordókba. A prés, sutu, Praisl (Nagybörzsöny) alá kármentőt (Wandl — Nagybörzsöny) helyeztek, amelybe a must csorog. Ebből fickóval merítették ki fertálba (Wirtl), s vele pedig a pincében levő hordóba (Legi) lévóval (Trachte) töltögetik a mustot. Az úrbéres világban a szűrés, préselés végeztével, az őszi hónapok végén került sor a kiforrott bor dézsmálására. Minden faluban volt dézsmaház, illetve dézsmapince, ahová az uradalom emberei, a dézsmatiszték által felmért és meghatározott bormennyiséget dézsma fejében beszállították a szőlősgazdák (pl. Nagybörzsönyben a Ganádpusztán, Kemencén a mai erdészet központja, Perőcsényben a delenkai pincék között volt a dézsmálóhely). Szüret után, még mielőtt az uradalom emberei megjelentek, gyakran több-kevesebb bort rejtettek el a szőlősgazdák előlük. Rendszerint a présházban ástak vermet, vagy a pince végét fúrták tovább, ahová kisebb hordót lehetett elrejteni, vagy akár más, dázsma alá kerülő terményt is el lehetett dugni. A dézsmán kívül még borból ajándékot is adtak a parochiáknak, amit Kemencén pl. borméc/cának neveznek. Napjainkban borméckái már nem adnak a papnak, de ez a szokás szőlőajándékozás formájában ma is tovább él. A határ különböző részein, de csoportokban álló présházak, illetve lyukpincék legfontosabb rendeltetése részben a szőlőfeldolgozás, részben pedig a bortárolás volt. Ott tartották a legfontosabb munkaeszközöket (prés, kádak, hordók, puttonyok stb.). Falvainkban a présházak nagyobb gazdasági jelentőséggel bírtak: a szőlőfeldolgozáson, bortároláson kívül rendszerint más termények (krumpli, zöldségféle stb.), takarmány tárolására is szolgált, s helyet adtak más jellegű gazdasági tevékenységnek is. Ilyen szempontból legjellegzetesebb a nagybörzsönyi Pázsit présházrendszere volt. Itt az egyes gazdaságok a présház padlásán tárolták a szénát télire, a századforduló időszakában még a présházak előtt készített szérűn nyomtatták el a gabonát, s a présházban, valamint előtte kiásott veremben tárolták a szemes gabonát, később pedig hombárokban, amelyeket a présházban állítottak fel. Nagybörzsöny környékén fekvő falvak pincées présházai a szőlőfeldolgozáson kívül kizárólag csak a széna tárolására szorítkoztak, csak esetenként tartották ott a burgonyát és zöldségféléket (11. kép). Nagyon jellegzetesek a baráti pinceszérűn sorakozó pinceházak, amelyek padlására a zsúppal fedett, kiskontyos tetőből kiugró szénarakodón lehetett felhányni a szénát '(12. kép). Mint a pinceszérű név is jelzi, a századforduló idején a présházak között is nyomtatták a gabonát. Sajátosak az Ipolytölgyesen található gunyhők is. Több présház tetőzetét úgy alakították ki, hogy két vastag koszorúgerenda segítségével a tetőt a bejárat felett előre nyújtották, s itt a mennyezetrészen vágott szénarakodó nyíláson lehet felhányni a szénát a padlásra. 238