Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

ték. Kötözéskor a tőke felesleges hajtásait, a sarjat, valamint a vessző hajtásait, a hónaljakat letördelték kézzel, illetve késsel levagdosták. Nagybörzsönyben augusztus előtt nem szedték le a tőkék hegyét, csak utána, az érést megelőzően kacsoltak (gépi prehen). A filoxéravész előtt a szőlőket nem kellett permetezni, permetezést csupán a nemes olytottszőlő igényel. Századunkban egyedüli védekezőszer a kékkő, kikkő (Perőcsény) oldatából készített meszes permette volt. A permetezőgép ritka jelenség volt falvainkban (Kemencén a harmincas-negyvenes években pl. csak 3 volt), ezért vederben vitt permetlevet seprővel rázták a szőlőtőkékre. A filoxéra mellett állandó veszélyt az időjárás jelentett a szőlők számára, nehogy lefagyjon a szőlő. Nyári viharok idején a harmincas években viharágyú működtetésével próbálkoztak a börzsönyiek (amit a Górhegyen állítottak fel), de rendszerint nem nyújtott védelmet a jégeső kártétele ellen. A szőlőnek mint fontos, jövedelmező mezőgazdasági ágazatnak a jelentősége, s ennek megfelelően a szőlőtermés védelme néhány faluban a néphagyománnyal is szerves egységet alkotott. A szőlő védőszentje az utolsó fagyosszent, Urban volt, akinek Nagybörzsönyben, Bernecén szobrot állítottak a szőlőben, képét elhelyezték a présházakban, sőt még a vetésekre is kitették a képét májusban. Mivel a németek lakta Nagybörzsönyben nagy szerepet játszott a szőlő a paraszti gazdaságok életében, a szőlő elfagyása súlyos károkat okozott, a környező falvakban ezért falucsúfolók keletkeztek a börzsönyi németek szőlőféltő gondoskodásáról. Bár — a hagyomány szerint — a berneceiek is állítottak Urbankának emléket, ők is emlegetik, ha májusban nem fagyott el a szőlő, „örülnek a börzsönyiek, mondják, hogy trink Urban", „na lesz hónap trink Urban", ha pedig lefagyott a szőlő, mondogatták a börzsönyiekre, „kellett nektek trink Urban". Szent Orbán napján a berneceiek is kivonultak a szőlőhegyre, a Fehérhegyen álló Urbán-szoborhoz és virágot helyeztek el ott, ha jó volt az idő. Kemencén is emlegetik, régen, ha fagyott a szőlő, a börzsönyiek kivonultak az Urbanfcához és vizet öntöztek а szoborra, sőt üvegekből is locsolták, hogy a szájához is felérjen, s ekkor mondották: „trink Urban". Amikor a májusi fagyos időszakot átvészelték a szőlők, akkor a börzsönyiek borral locsolták az Urbán-szobrot.

27 Ha különösen csapadékos volt a nyár, hűvös időjárás érte falvainkat, gyakran megtörtént, hogy nem érett be a szőlő. Régen általában október elseje táján kezdődtek meg a szüretek. A szüret kezdetét a kisbíró dobszó mellett adta hírül a falvak népének. A szüretre a rokonság, szomszédság jött össze, olykor 20— 30-an szedték a szőlőt. Kora reggel vonultak ki hátyzval a szőlőhegyekre, a hoszszú szekerek pedig elvitték a félfenekű hordókat, kis kádakat és a puttonyokat. A szőlőt kis kosarakba, fükasokba szedték, amit a puttonyosok szedtek össze és vittek a szekérre. Egy-egy kádba 25—30 puttony szőlőt is hordtak. A leszedett szőlőt rendszerint több fordulóval hordták a szekerek a pincékhez, présházakhoz, ahol megkezdődhetett a feldolgozás. A zsellérek néhány sorról szedett termésüket ritkán vitették haza fogadott fuvarral. Akinek nem volt puttonya, hátaiban vitte haza a szőlőt. Sokszor a férfiak elölre és hátulra is vettek háti kosarat. Otthon a szőlőt kitaposták vagy kölcsönbe kért szőlődarálóval öszszezúzták, s a szőlőt szintén kölcsönpréssel kisutulták. A mustot, illetve a bort is kamrájukban, esetleg kisebb vájt pintcében tárolták (Kemence, Perőcsény). A szüretelés általában az egész falu népességét megmozgató mezőgazdasági munka volt, s bár nem számított könnyű munkának, éppen a közösségi munka jellege, a közös összefogás tette vidámmá, könnyebbé. A szüret minden faluban szüreti felvonulással és mulatsággal fejeződött be az elmúlt évtizedekben. Ber233