Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

Oltásra legjobb a vadalany, a portális vessző. Nagybörzsönyben azt tartják a szőlősgazdák, hogy ha novába, száz direkt termő fajtákba oltottak, a szőlő rövid életű lett, de a vadalany tartós életűnek bizonyult. A szőlőnemesítésre szánt vadszőlő vagy direkt termő vesszejét kb. 50 cm-re vágták le a szem alatt ősszel, amit a pincébe tettek le hajtatni, csirkáztatni. A sima vesszőket trágyával, mohával és földttel takarták be. Az ültetett gyökeres vadalany három 6. kép. Közös pince gádorja állványzattal, rajta felirat: „ANO 1721" (Nagybörzsöny) esztendőre vált olthatóvá. Vidékünkön legáltalánosabb a fekete vagy fás oltás, amit tavasszal, a fagyok múltával végeznek el. Kapával kibontják a tőkét és a nyakánál levágják. A gyökeret ék alakban behasítják, amelybe a nemes oltványt beleillesztették, s nehogy a gyökér végigrepedjen, zsineggel kötött takácshurokkal összekötözték. Az olytás után csirkéztek, földkupacot csináltak a tőke fölé (2. kép). Ha sikerült az oltás, rendszerint már augusztus végére jelentkezett a hajtás. Ha a nemesítés nem járt sikerrel, zöldolytást végeztek. A baráti öreg szőlősgazdák szerint ezt a munkát május és június közepe között kell elvégezni, akkor remélhető biztos siker. A zöldolytás egyszerű módja, hogy ferdén levágják a szőlővesszőt, s a hasonlóan elvágott oltványt zsineggel, rafiával kötözik össze vele, csirkézik. Vidékünkön alkalmazták az angolnyelves vagy párosnyelves oltást is, amikor a szőlővesszőt az ízesülése, hékájs (Baráti) közepén behasították, és ebbe illesztették a hasonlóképpen behasított nemes oltványt. A szőlőmunkák — a mezőgazdasági munkák idény jellegének megfelelően — a trágyahordással kezdődnek. A szekereken, kocsikon, még a tél folyamán kiszállították az udvaron felhalmozódott trágyát a határ különböző részén fekvő földekre. Míg a szántókat minden évben, a szőlőket a szükség szerint, főként 229