Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

szakban az ősszel felszántott földbe tavasszal kézzel elvetették a szőlőmagot, és rászántották a földet. A kikelt szőlőt kapával ritkították. Keleti Károly említi 1873-ból, hogy a „Hont megyei borvidéken még alig ismerik a soros mívelést, s a hol ilyen előfordul, vetett szőlőnek nevezik".

23 Kemencén például sort kapáltak a szőlőgazdák, de Nagybörzsönyben csak „imitt-amott" hagytak veszszőt a vetett szőlőben. A tervszerű szőlőtelepítés az utóbbi évszázadban kátyúzással történt, s századunk elején vált gyakorlattá a fordításba elletés. A kátyúzásos elletéskor a megtisztított földön két cövekkel rögzített zsinórral jelölték ki a tőkesort. Gyakran két ásónyom szélességben vele párhuzamosan másik zsinórt is kihúztak. A zsinór mellett két ásónyom szélességben, egy ásónyom mélységig kiásták a kátyút ásóval vagy tővető kapával. Több helyen, mint Nagybörzsönyben is, a köves, keményebb talajt tővető kapával (Levethon) vagy kátyúzókapávál (Graibthon) vágták fel. A kiásott kátyúból kapával, szív alakú kapával (Thon) szedték ki a földet, s utána még egy ásónyomra lementek. A kátyú kiásásakor a földet az árok másik oldalára hányták, mégpedig úgy, hogy közvetlen szélére a felső réteget, s távolabbra az alsóbb rétegből kiszedett földet. A kb. 50 cm nagyságúra levágott sima vesszőket a kátyú, illetve a pandái oldalába tették és földdel rögzítették. Az elletés végeztével temették be a kátyút. A behúzáskor (Kemence) а kátyú melletti jófődet kapálták vissza először, legfelülre maradt a csipolyag, a vadfőd (Baráti, Bernece, Kemence, Perőcsény stb.). A következő szőlősort egy kb. 80 cm hosszúságú pálcával, mércével mérték ki, és zsinórral vagy kötéllel jelölték ki az irányát. A kimért vonal mellett fogtak a kátyú kivágásához. Az újonnan elletett szőlősorba, a csipolyagha, a termékeny uadfődbe rendszerint zöldséget, hagymát, petrezselymet, babot stb. ültettek. Az elletés újabb módja a fordítás. A földet kb. 60 cm mélységben felásták, s a vesszőt (a simát vagy a csirkáztatottat) szőlőültetővel, elletőkaróvál nyomták a kijelölt helyre. Vidékünkön a termesztett szőlőfajták jelentős változáson mentek keresztül az utóbbi évszázadokban. A XVIII. század elején minden bizonnyal széles körben a „veres és fekete török szőlőt" termesztették, amelyet pl. az Esterházy család lévai uradalma (ahová Perőcsény és Vámosmikola is tartozott) a szőlősgazdáknak szőlőjük elvesztése alatt tilalmazott, s helyette a magyar fehér fajta szőlő ültetését szorgalmazta.

24 A XIX. században termesztett szőlőfajtákra vonatkozóan Keleti Károly említi, hogy a honti borvidéken különböző fajú szőlőket ültettek vegyesen. Megtalálható volt a szőlőkben a fehér és fekete tökszőlő, ökörszem, polhos, de a környező borvidékeken általános dinka, frankus, fehér góhér, Margit s a kadarka, illetve a sárfehér fajtákat is termesztették.

25 Falvainkban még előfordult a juhfarka, pákota szőlőfajta is. A XIX. század végén a filoxéra kipusztította a szőlőállományt, s ezt követően terjedtek el a direkt termő, ame7ikai szőlőfajták: a konkordia, delevár, fehér otelló, izabella, százszoros, jeruzsálemi szőlő, nova stb., amelyek alanyként is szolgáltak a nemesített szőlőtermesztés céljára. A nemesített szőlőfajták vidékünkön legkorábban a nagybörzsönyi szőlőkben jelentek meg. Elterjedésükhöz nagymértékben az járult hozzá, hogy a nemes szőlő vesszejét Pongrácz gróf majorjából beszerezhették, ahová a börzsönyiek rendszeresen eljártak metszeni. Részben ez is hozzájárult a külföldi, nemes szőlőfajok elterjedéséhez (rizling, csaszla, muskotály, furmint, oportó stb.). Vidékünkön a filoxérának ellenálló direkt termő fajták mellett túlnyomó 15* 227