Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Novák László: A Börzsöny ÉNy-i vidéke falvainak szőlőművelése

A kimutatás szerint — a szőlőterület nagyságát tekintve — Perőcsény vezet. Ez az adat azonban kétségbe vonható, mert lényegesen nagyobb szőlőterület, mint a környékbeli helységeké (majdnem duplája a Nagybörzsönyének), ugyanakkor rajta mindössze 8QÛ akó bor termett, tehát annyi, amennyi a lényegesen kisebb szőlőterületű Ipolytölgyesen. Mint a hegyvidékeken általában, vidékünkön is jelentős pusztítást vitt véghez a szőlőtetűvész. Szinte minimálisra esett vissza a szőlő aránya az 1890-es években, s csak lassú emelkedés következett be századunk első felében:

13 Falu 1895 1913 1935 1962 1966 Bernecebaráti , „ 25 25 75 77 kh Ipolytölgyes 1 30 36 67 52 kh Kemence 69 8 10 79 80 kh Nagybörzsöny 362 338 296 175 113 kh Perőcsény 1 49 56 94 88 kh Vámosmikola 23 85 172 139 96 kh A filoxéravész tehát a XIX. század utolsó évtizedében ritkította a szőlőket falvainkban. Érdekességként megemlíthető, hogy Kemencén ez a pusztítás nagyobb ütemet a századforduló idején vett. Másik jelentős dolog az, hogy Nagybörzsönyben a szőlőterület csökkenése szinte jelentéktelen, csupán a XX. század első felében következett be jelentősebb módosulás. Nagybörzsöny a legnagyobb szőlőtermelő helység vidékünkön, ahol a borértékesítésnek számottevő szerepe volt a paraszti gazdaságok jövedelemgyarapításában. A filoxéra nem kímélte meg a nagybörzsönyi szőlőket sem, viszont, hogy nem következett be különösebb szőlőterület-csökkenés, éppen gazdasági okokra vezethető vissza. Vidékünkön legkorábban itt fogtak a szőlő nemesítéséhez, s a szőlő által mozgatott gazdasági progresszivitás itt ösztönözte legjobban a szorgalmas szőlősgazdákat a kipusztult szőlők pótlására. A szőlő jelentőségének hanyatlását Nagybörzsönyben nem a filoxéra idézte elő, hanem az a politikai helyzet, amely az 1910-es évek végén a Magyarországot sújtó területi annexióban nyilvánult meg, s ez Nagybörzsöny számára is — fokozottabb jelentőséggel — a felvidéki piacok elvesztését jelentette. Az utóbbi közel három évszázadra visszatekintve nagyon kevés adattal rendelkezünk az egyes szőlők telepítésére vonatkozóan. Falvaink a XVIII. századra már stabil telekszervezeti viszonyok között léteztek; Baráti és Ipolytölgyes az esztergomi káptalan, Bernece, Kemence és Nagybörzsöny az esztergomi prímás, Perőcsény és Vámosmikola pedig a herceg Esterházy család birtokához tartozott.

14 A szőlő nem került a jobbágy telekszervezetébe. A jobbágy csupán mint telki járandóságon felüli földhöz, az uraság tulajdonában levő földterületből szerezhetett szőlőföldet, külön megállapodás értelmében. Az uraság ilyen célra csupán a határ mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas területét bocsátotta; meredek hegyoldalakat, harasztos, bozótos és ritkán legelővel borított részeket. A szőlő is irtványföld volt. Ha nem tervszerű telepítési akció révén jött létre a szőlő, akkor többnyire a határ különböző részeire csoportosuló irtványokon keletkeztek. Mint irtvány, a szőlő szorgalmi földnek minősült, s ennek következtében az úrbéren kívül, használatáért a szőlőbirtokosok tizeddézs!222